Újra felállítják Radnóti Miklós szobrát Borban

Vágólapra másolva!
Radnóti Miklós szobrának újraállítása a kelet-szerbiai Bor városában becslések szerint mintegy 10 millió forintot igényel - mondta el a távirati irodának a mű alkotója, Varga Imre Kossuth- és Herder-díjas szobrászművész.
Vágólapra másolva!

Radnóti Miklós viharkabátos szobrát 2001 őszén ismeretlen tettesek lopták el, s - amint arról az újvidéki Magyar Szó című napilap korábban hírt adott - a bori értelmiségiek kezdeményezésére, a szerb kormány támogatásával állítják fel újra. A budapesti szobrászművész 1979-ben, a költő születésének 70. évfordulójára készítette el az alkotást.

A művet a magyar állam ajándékozta a városnak, ahol Radnóti Miklós munkatáborban raboskodott. Varga Imre - korábbi nyilatkozatát megerősítve - elmondta: nincs jogi akadálya a szobor visszahelyezésének, ugyanis a nemzetközi előírások szerint egy-egy szoborról öt-öt másolat készülhet, a szóban forgó alkotásról azonban ez idáig csak négy született. Az alkotások Mohácson, Salgótarjánban, Münchenben, Überlingenben állnak.

A Bor városából ellopott szobor mását az elképzelések szerint november 9-én, a költő halálának 60. évfordulóján avatják fel. Az 1944 májusában Vácról elhurcolt költő négy és fél hónapot raboskodott a német kereskedővárosról, Heidenauról elnevezett munkatáborban, ahol rézbányában és útépítésen dolgoztatták.

1944 októberében a menekülő fasiszták erőltetett menetben hurcolták magukkal a beteg, kimerült munkaszolgálatosokat Abdáig (Győr megye), ahol az őket kísérő nyilas őrök - huszonkét társával együtt - agyonlőtték Radnóti Miklóst, az egyik legnagyobb magyar lírikust. Holttestét s vele utolsó verseit - amelyek a bori munkatáborban születtek - az abdai tömegsírban találták meg.