Kucsera Géza Szabadka új polgármestere

Vágólapra másolva!
A szabadkai önkormányzat Kucsera Gézát, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikusát választotta meg csütörtökön az észak-bácskai város polgármesterévé.
Vágólapra másolva!

Kucsera elődje, az ugyancsak VMSZ-es Ispánovics István április 29-én mondott le polgármesteri tisztéről, távozása meglehetősen szokatlan körülmények között történt. Ispánovics a nyilvánosság előtt nem kívánta megindokolni távozását, de pártja mégis közzétette levelét, amelyben a polgármester megromlott egészségével indokolta távozását.

Ispánovics a VMSZ elnökségének címezte a levelet, ugyanakkor a testület - hogy véget vessen a találgatásoknak - a polgármester hozzájárulása nélkül a nyilvánosság elé tárta az írást. Ispánovics lemondása után a VMSZ azonnal bejelentette, hogy a továbbiakban is igényt tart a polgármesteri székre, amelyet évtizedek óta a párt képviselője foglal el (Ispánovic előtt 12 évig Kasza József, a VMSZ elnöke volt a város vezetője).

A VMSZ Kucsera Gézát, a szabadkai önkormányzat végrehajtó bizottságának elnökét javasolta Ispánovics helyére. A város képviselő-testület csütörtökön meggyőző többséggel, a VMSZ koalíciós partnereinek támogatásával megválasztotta Kucserát polgármesternek. A végrehajtó bizottság élére a VMSZ javaslatára Papp Árpád került, aki eddig a testületben kulturális és tájékoztatási ügyekért felelt. Kucsera mandátuma jövő év szeptemberig szól, amikor helyhatósági választást tartanak Szerbiában.

A VMSZ-nek nem lesz könnyű megtartani a polgármesteri széket, mivel az elmúlt években jórészt a menekültek betelepülése miatt jelentősen megváltoztak az etnikai arányok. A tavalyi népszámlálás adatai szerint a 148 ezer lakosú Szabadkán már csak 57 ezer magyar él, tízenegy év alatt a szerbség lélekszáma 13,4 ezer fővel nőtt, míg a magyaroké 6,4 ezerre csökkent.

A város önkormányzatában nemrégiben hat szerbiai kormánypárt - mellőzve a VMSZ-t - Európai Szabadkáért nevű koalíciót hozott létre, amelynek állítólag az a titkos célja, hogy véget vessen a legnagyobb délvidéki magyar párt évtizedes dominanciájának.