Bartók-szobor Bukarestben

Vágólapra másolva!
Bartók Béla magyar zeneszerző szobrát állították fel kedden Bukarestben a román főváros egyik legnépszerűbb parkjában.
Vágólapra másolva!

A szoboravatón jelen volt Razvan Theodorescu román kulturális miniszter, Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, valamint Íjgyártó István, Magyarország bukaresti nagykövete.

Beszédében Razvan Theodorescu azt hangsúlyozta, hogy nagy, európai szellemű alkotónak tekinti Bartók Bélát, akinek mindenképpen helye van egy olyan európai fővárosban, mint Bukarest. A román miniszter párhuzamot vont a magyar kultúra nagy egyénisége, valamint George Enescu román zeneszerző között. Mint mondta, sorsuk hasonlóan alakult, hiszen mindkettőjüket szülőhazájuktól távol érte a halál. Theodorescu szerint a magyar zeneszerző egyik nagy érdeme az, hogy alaposan tanulmányozta és megértette mind a magyar, mind a román népzenét.

Markó Béla elmondta, hogy Bartók Béla életműve kettős üzenetű: egyrészt korát megelőzve válaszolni tudott a globalizáció kihívásaira azáltal, hogy modern művészetébe be tudta építeni a legősibb hagyományokat, másrészt alkotása révén összekapcsolta a Kárpát-medencében élő nemzeteket.Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott azért, hogy különböző szervezetek, hatóságok és a kulturális minisztérium segítségével a bukaresti Herastrau park szoborsétányára kerülhetett Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész alkotása.

Bartók Béla szobrának felavatásával háromra szaporodott a sétányon a magyar személyiségeket ábrázoló szobrok száma. A számos világhírű írót, költőt, zenészt és festőt ábrázoló műalkotások között megtalálható Petőfi Sándor és Ady Endre mellszobra is.