Algéria: abbahagyták a túlélők utáni kutatást

Vágólapra másolva!
A mentőcsapatok befejezték a túlélők keresését a romok alatt a földrengés sújtotta Algériában. Vasárnapra kétezer fölé emelkedett a halottak száma, egyes becslések szerint összesen 3000 halálos áldozata is lehet a földrengésnek. A Miskolci Speciális Mentők szombaton érkeztek az országba.
Vágólapra másolva!

A mentőcsapatok abbahagyták a túlélők utáni kutatást Algériában. A mentésben szintén részt vevő brit mentőegység egyik tagja szerint már annyira minimális az esélye, hogy bárkit élve találjanak a leomlott házak alatt, hogy nem éri meg a mentők életének kockáztatása a romok között..

Az algériai belügyminisztérium szombat éjszakai adatait rögzítő jelentés szerint a szerdai földrengésben 2047-en vesztették életüket, a sebesültek száma 8626. Becslések szerint a halottak száma, a még a romok alatt fekvő áldozatokkal együtt elérheti a háromezret is.

Szombaton elkeseredett túlélők és az áldozatok hozzátartozóinak egy csapata kővel megdobálta Abdelaziz Buteflika algériai elnök autóját. A politikus a természeti katasztrófa által leginkább súlytotta Boumerdes régióba tartott. A lakásukat veszett túlélők azzal vádolják a kormányt, hogy szemet hunyt a rossz kivitelezésű épületek felett, ugyanis amíg az állami építésű épületek összeomlottak, addig a magánépítésű házak kibírták a Richter-skála szerinti 6,7-es fokozatú földrengést és utórengéseket. A fedél nélkül maradt túlélők többsége a csillagos ég alatt hajtja álomra a fejét, mivel kevés az átmeneti szálláslehetőség.

A tolmács- és szállítási kapacitáshiány miatt nehezen tudnak dolgozni a területre érkezett nemzetközi mentőcsapatok. Szombaton megérkezett a térségbe a Miskolci Speciális Mentők 10 fős csoportja és Mancs kutya is. A nagy meleg miatt valószínűleg már csak holttesteket fognak találni a romok alatt. Élő személyt - egy kisbabát - pénteken találtak utoljára.