Vágólapra másolva!
A brit légitársaság szeretné, ha az utolsó Concorde-járatok utasai a lehető legjobban éreznék magukat a gépeken. Nem szóltak rá emiatt arra a spanyol párra sem, amely teljesen megfeledkezve magáról, szeretkezni kezdett a fedélzeten.
Vágólapra másolva!

Szeretkező párra lett figyelmes egy stewardess az egyik Concorde-járaton. A légikisasszony azonnal szólt az épp a gépen utazó Rod Eddingtonnak, a British Airways vezérigazgatójának, hogy három széksorral mögötte egy spanyol pár teljesen megfeledkezett magáról. A brit Sun magazin pénteki beszámolója szerint Eddington a hír hallatán legyintett, elmosolyodott, és mindössze annyit mondott: - Érezzék csak jól magukat. - Valóban azt szeretnénk, ha a Concorde-okon, a repülő utolsó járatain mindenki a legjobban érezné magát, még ha a spanyol pár egy kicsit messzire ment is - tette hozzá a British Airways szóvivője.

Miután az iraki háború miatt megcsappant az érdeklődés a transzatlanti járatokra, a brit légitársaság kezdeményezte a Concorde járatok leállítását. Az Air France hasonló okokra hivatkozva október 31-ig üzemelteti csak a járatokat. A két társaság 27 éve használja a szuperszonikus repülőket. A 18 kilométer magasan, óránként 2100 kilométeres sebességgel közlekedő, Londonból három és fél óra alatt New Yorkba érő Concorde-ok utasforgalma soha nem tért vissza a korábban szokásoshoz azóta, hogy 2000. július 25-én az Air France egyik ilyen gépe Párizs mellett, felszállás közben lezuhant, 113 ember halálát okozva.

Októberig lehet Concorde-dal repülni/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20030410oktoberig.html