Nő az algériai földrengés áldozatainak száma

Vágólapra másolva!
A legfrissebb adatok szerint ezret is meghalad a halottak száma és több mint 4700 sebesült meg az Algériát sújtó szerda esti pusztító erejű földmozgásban. Az este nyolc körül kitört földrengésnek közel kétszáz utórengése volt éjszaka. Csak a fővárosban 52 ház dőlt össze, az Algírtól keletre fekvő Bumerdeszben egy kórház is leomlott a rengések hatására.
Vágólapra másolva!

Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 6,7-es fokozatú földrengés rázta meg szerda este vacsoraidőben Algírt, és az algériai fővárostól keletre fekvő tengerparti területeket. A földrengés epicentruma Algírtól hatvan kilométerre keletre volt, Thenia városa környékén, de súlyos károkat szenvedett a főváros is. A szerda este háromnegyed nyolc körül történt első rengést kétszáz utórengés követte az éjszaka folyamán. A rengéseket Spanyolország földközi-tengeri partszakaszán is észlelték.

A legfrissebb adatok szerint legalább ezer személy vesztette életét, és több mint 4700-an sebesültek meg a pusztító erejű földmozgás következtében. Algírban legalább 200-an, a fővárostól keletre lévő Bumerdeszben pedig 256-an haltak meg, az áldozatok száma azonban valószínűleg tovább nő, mert a becslések szerint több százan rekedhettek a romok alatt.

Az emberek között pánik tört ki, tömegek menekültek ki az utcákra, miután észlelték az erőteljes földmozgást. Az állami rádió és televízió is arra szólította fel a lakosokat, hogy miután kikapcsolták a vezetékes gázt, hagyják el otthonaikat, és maradjanak távol az épületektől, mert utórengésekre lehet számítani.

A házak kártyavárként omlottak össze

Forrás: N24
Forrás: N24

Szemtanúk szerint az épületek kártyavárként omlottak össze egymás után Rujbában, Algír egyik keleti elővárosában, ahol a helyi kórháznál halottak tucatjai fekszenek. Az áramszolgáltatás a település java részén nem működik, de akadozik a mobilszolgáltatás is a térségben az egymást kétségbeesetten kereső családtagok hívásai miatt. Theniában számos lakóház mellett egy iskola is összeomlott, legalább négy családot maga alá temetve.

A BBC jelentése szerint az Algírtól keletre fekvő Bomerdeszben egy kórház is összeomlott. "Láttam, ahogy a föld megremeg. Láttam, ahogy az emberek kiugrálnak a hotel ablakán" - nyilatkozta egy helyi lakos a francia televíziónak. Egy rujbai ember, aki édesanyját veszítette le így jellemezte a helyzetet: "Katasztrofális. Még soha életemben nem láttam ilyen szerencsétlenséget. Minden összedőlt."

Jelentések szerint páni félelmükben sokan az ablakokon át ugráltak ki az utcára. Az emberek sokkos állapotban puszta kézzel kutatnak szeretteik után a romok között. A hatóságok szerint több száz áldozat rekedhetett a romok alatt.

Algírban 57 épület omlott össze, a város kórházai annyira zsúfoltak, hogy a sebesülteket már az utcákon is ápolják.

Az emberek menekülnek Algírból

Forrás: N24
Forrás: N24

Szemtanúk Algírból arról számolnak be, hogy rengeteg ember autójával igyekszik elhagyni a fővárost abban reménykedve, hogy távolabb, a földrengés által nem sújtott területen élő rokonaiknál, ismerőseiknél átmeneti menedékre lelnek. A többiek zömében a városban, a szabadban töltötték az éjszakát.

A hatóságok a rádión és a televízión keresztül felszólították az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat, hogy haladéktalanul helyezzék magukat szolgálatba, és ugyancsak kérték a véradókat: mielőbb vonuljanak be a legközelebbi kórházba. Abdelaziz Buteflika államfő vezetésével válságstábot hoztak létre a mentés megszervezésére. A kormányzat mozgósította a hadsereget.

Franciaország 120 fős, mentőkutyákkal és orvosi felszereléssel ellátott mentőcsoportot küld azonnal a térségbe.

A szerda esti földrengés az Algériát ért legnagyobb ilyen katasztrófa 1980 óta, amikor a 7,7-es erősségű rengések nyomán 3000 ember vesztette életét.