USA: az al-Kaida összetett akcióra készül

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban bevezették a második legmagasabb készültségi szintet, miután hírszerzők úgy értesültek: az al-Kaida összetett terrortámadásokra készül világszerte. A hírszerzők információi szerint a múlt heti közel-keleti merényletek is az Amerika elleni támadásokra való felkészülést szolgálták. A feltételezett terrorakciók célpontjairól egyelőre nem tudnak a hírszerzők.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban kedden ismét emelték a terrorellenes riadókészültség szintjét, hírszerzési források szerint ugyanis az al-Kaida terrorszervezet hamarosan akciókat kezd szerte a világon. Információk szerint elképzelhető az is, hogy újabb terrorakció éri az Egyesült Államokat. A riadószintet narancssárgára, azaz magasra emelték, amely a második legmagasabb készültséget jelenti.

A hírszerzők terroristagyanús személyek beszélgetéseit hallgatták le, így értesültek az al-Kaida tervezett akcióiról. Tom Ridge amerikai belbiztonsági miniszter elmondta: az egyik elfogott beszélgetésben arról beszéltek, hogy hamarosan összetett támadásokat indít az al-Kaida. Ridge szerint a célpontokról egyelőre semmit nem lehet tudni. A hírszerzőknek mindössze annyit sikerült kideríteni, hogy a támadásokat várhatóan kis fegyveres szabadcsapatok hajthatják végre. A hírszerzők öngyilkos merényletektől és más robbantásos akcióktól is tartanak. Nem zárható ki az sem, hogy tömegpusztító fegyvereket vetnek be - mondta a miniszter.

Ridge szerint nem csak az al-Kaida jelent ráadásul veszélyt a jelenlegi helyzetben. Úgy vélte, hogy más Amerika-ellenes terrorszervezetek és amerikai szélsőséges csoportok is kezdhetnek akciókat.

Az amerikai hírszerzők szerint a múlt hét végén végrehajtott közel-keleti és marokkói merényletek az Amerika elleni támadások előkészületei lehetnek. Az Egyesült Államok az elmúlt napokban Izraelben végrehajtott öngyilkos akciók miatt a hét elején bezáratta két szaúd-arábiai konzulátusát.

Ez a negyedik alkalom, hogy narancssárgára emelték az Egyesült Államokban a riadókészültség szintjét. Legutóbb március 17-én emelték a készültségi szintet, amikor George W. Bush amerikai elnök 48 órás ultimátumot adott Szaddám Huszein iraki elnöknek országa elhagyására.