Akció indult az utolsó algériai túszokért

Vágólapra másolva!
Az algériai hadsereg hétfőn megkezdte a februárban elrabolt európai turisták második csoportjának kiszabadítását. Tizenhét túszt múlt kedden szabadítottak ki az al-Kaidához közel álló szaharai terrorszervezet fogságából. A mostani akció a maradék 15 ember kiszabadításáért indult.
Vágólapra másolva!

Egy algériai lap közlése szerint megindult a szaharai túszmentő akció második szakasza. Február végén összesen 32 európai turistát rabolt el egy radikálisan iszlamista terrorszervezet. Az elrabolt turisták autókkal és motorokkal szágoldoztak Algéria déli részén, a Szahara homokjában. A túszokról hónapokig semmit sem lehetett tudni azon kívül, hogy járműveikkel együtt nyomuk veszett a sivatagban.

Az európai kormányok, különösen a leginkább érintett Németország (a 32 túszból 16 volt német) egyre keményebben követelték az algériai kormánytól, hogy tegyenek valamit a túszok kiszabadításáért. 7 000 algériai katona német kommandósok és nyomozók segítségével hetekig keresték a foglyokat a sivatagban.

Múlt hét kedden rajtaütöttek az algériai katonák az emberrablók táborán, és a túszok több mint felét kiszabadították. Hat német, tíz osztrák és egy svéd állampolgár szabadult ki akkor, és a katonák megöltek kilenc emberrablót.

Arról egyelőre senki sem nyiltkozik, hogy pontosan milyen csoport rabolta el a turistákat, mit követelnek, és kértek-e váltságdíjat,. A hivatalos érvelés szerint minden információ a fogságban maradtak életét veszélyeztetné. Egy algériai lap annyit közölt, hogy a túszejtők kapcsolatban vannak az al-Kaida terrorszervezettel.

Hétfőn a hadsereg újabb akciót indított, a még fogságban lévő hat német, négy svájci és egy holland túsz kiszabadítása érdekében. A már kiszabadított túszok elmondták, hogy fogságuk alatt folyamatosan vándoroltak a sivatagban, és bár nem kínozták őket, élelmük kevés volt, és rendkívül kimerültek a folyamatos meneküléstől.