George Bush újra indul az elnöki tisztségért

Vágólapra másolva!
George Bush amerikai elnök pénteken hivatalosan értesítette a szövetségi választási bizottságot arról, hogy indulni szándékozik a jövő évi elnökválasztáson. Az elnök bizottságot alakított, ami lehetővé teszi számára, hogy pénzt gyűjtsön újraválasztási kampányához, és felállítsa kampánystábjának főhadiszállását.
Vágólapra másolva!

Az elnök már szerdán részt is vesz az első pénzgyűjtő választási rendezvényen. George Bush a nemzetbiztonság erősítésére és a gazdasági növekedés beindítására szándékozik helyezni a hangsúlyt. A kampányt gyakorlatilag Carl Rove, a Fehér Ház politikai igazgatója fogja vezényelni, az elnök kampánymenedzsere pedig Ken Melhman politikai tanácsadó lesz. A kampány pénzügyeit Mercer Reynolds, a Bush család közeli barátja, volt svájci nagykövet felügyeli.

Republikánus becslések szerint az elnök mintegy 200 millió dollárt teremthet elő újraválasztásához, amivel jelentősen megelőzi majd demokrata vetélytársát, bárkit válasszon is ellenfelének az ellenzéki párt a jelöltségre pályázó kilenc politikus közül.

A jelenlegi felmérések szerint az amerikaiak 65-70 százaléka elégedett az elnök munkájával. George Bush abban reménykedik, hogy elkerüli apja, idősebb George Bush sorsát, aki az 1992. évi választásokon az első - 1991. évi - öbölháborúval szerzett népszerűsége dacára a gazdaság gyenge teljesítménye miatt alulmaradt demokrata ellenfelével szemben.

George Bush - akárcsak 2000-ben - 2004-ben is Dick Cheney jelenlegi alelnökkel párban indul harcba a legfelsőbb tisztség elnyeréséért.