Bombamerénylet Rijádban

Vágólapra másolva!
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant hétfő éjszaka Rijádban, egy főként külföldiek lakta lakónegyedben, s szaúdi biztonsági források szerint a merényletnek több áldozata is van.
Vágólapra másolva!

Az AP amerikai hírügynökség név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a terrorcselekmény célpontja a szaúdi főváros keleti részében lévő lakónegyed volt, ahol főként a Rijádban dolgozó külföldiek laknak. Egyelőre nem részletezték, hogy a robbanás következtében hányan sérülhettek meg. Szemtanúk szerint a robbanás helyszínére komoly rendőri erőket vezényeltek, és rengeteg mentőautó érkezett ki.

Az AP a robbanás kapcsán emlékeztetett arra, hogy az amerikai külügyminisztérium alig néhány hete arra figyelmeztette az amerikai állampolgárokat: a megnövekedett terrorfenyegetés miatt lehetőleg kerüljék el Szaúd-Arábiát. Május 6-án a szaúdi hatóságok jelentős mennyiségű robbanószert foglaltak le Rijádban, s csaknem húsz, különböző állampolgárságú gyanúsított ellen hajtóvadászatot indítottak.

A Reuters brit hírügynökség diplomáciai forrásokat idézve arról számolt be, hogy összesen három robbanás történt hétfőn este a rijádi lakónegyedben. A diplomaták felhívták a figyelmet arra, hogy a terrorcselekményeket alig néhány órával Colin Powell amerikai külügyminiszter rijádi látogatásának kezdete előtt követték el.