SARS: kötelező orvosi vizsgálat Olaszországban

Vágólapra másolva!
Kötelező egészségügyi szűrésen kell részt venniük Olaszországban azoknak, akik az új típusú tüdőgyulladás által fertőzött országokból érkeznek. Az olasz egészségügyi miniszter a szűrés bevezetetését javasolta az összes EU-ország számára is, az uniós országok többsége azonban ezt elutasította.
Vágólapra másolva!

Mindenkinek orvosi vizsgálaton kell átesnie Olaszországban, aki az új típusú tüdőgyulladás által fertőzött országból érkezik, akinél pedig felmerül a betegség gyanúja, karanténba kell vonulnia. Korábban az EU-országok egészségügyi miniszterei arról állapodtak meg, hogy a fertőzött országokból érkezőknek az utazással és az egészségi állapotukkal kapcsolatos kérdésekre kell felelniük, Olaszország már itt is azt javasolta, hogy kötelező szűrést vezessenek be, de az EU-országok többsége ezt nem támogatta.

Az egész világon eddig 526 ember halt meg az atípusos tüdőgyulladásban, a fertőzöttek száma meghaladja a hétezret - jelentette vasárnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Peking (Beijing), Kanton (Guangzhou) és Sanhszi (Shanxi) kínai tartományok, valamint Hongkong (Xianggang) mellett a tajvani főváros, Tajpej is szerepel a világ legfertőzöttebb országait és térségeit felsoroló listán, amelyet a WHO állított össze. Kínában, amely a legutóbbi adatokkal együtt 240 halálesettel és 4953 megbetegedéssel a világ legfertőzöttebb országa, megtiltották a börtönök látogatását, hogy gátat vessenek a ragály továbbgyűrűzésének.

A járvány már Makaót is elérte, az első fertőzött egy 29 éves férfi, aki egy kínai határvárosban fertőződött meg és csütörtökön került kórházba a volt portugál gyarmaton.