Több embert lelőtt, majd öngyilkos lett egy milánói férfi

Vágólapra másolva!
Szomszédját, feleségét és saját magát is agyonlőtte egy zavart elmeállapotú férfi hétfőn Olaszországban. További három embert súlyosan megsebesített, amikor lakása ablakából vaktában lövöldözni kezdett.
Vágólapra másolva!

Megölte egy szomszédasszonyát, súlyosan megsebesített három utcai járókelőt, majd lelőtte a feleségét és saját magát egy milánói férfi hétfőn. A 31 éves fiatalember délután váratlanul tüzet nyitott egy ablakból az utcán sétálókra. A lövésektől hárman megsérültek, közülük ketten életveszélyesen. A helyszínre érkező rendőrök fedezték fel a lépcsőházban egy egy asszony holttestét, a ház egyik lakójáét.

A zavart elmeállapotú Andrea Calderini közben elbarikádozta magát a lakásában. Az épületet rendőr- és mentőautók vették körül, az olasz nagyváros rendőrkapitánya és a szülők próbálták rávenni a férfit, hogy kijöjjön a lakásból. Az épületben elzárták a gázt, a bámészkodó tömeget nem engedték közel a házhoz.

A fiatalember nem válaszolt a rendőröknek, és nem vette fel a telefonját sem. A lakásból néhány óra elteltével sem érkeztek jelek. Késő éjjel döntöttek úgy a rendőri vezetők, hogy egy különleges egység behatol a lakásba. Miután hajnalban betörték az ajtót, a fürdőszobában megtalálták a fiú 22 éves feleségének holttestét, a hálószobában pedig a férfiét. Feleségét többször hátba, önmagát fejbe lőtte.