Körözik az összedőlt diákotthon építőit

Vágólapra másolva!
Letartóztatási parancsot adtak ki a törökországi Bingöl tartományban, földrengés következtében összedőlt diákotthon építői ellen. Az épület romjai alatt 83 gyermek lelte halálát.
Vágólapra másolva!

Körözi a török rendőrség a május 1-jei törökországi földrengésben összeomlott diákotthon felelős építőit, mivel az azonnal elvégzett a vizsgálatok bebizonyították, hogy az épület az építési cég hibájából nem állt ellen a Törökországban gyakori földrengésnek. A kelet-törökországi Celtiksuyu városka diákotthona romjai alatt 83-an lelték halálukat.

A szakértők szerint az építők hanyagsága okolható a gyermekek haláláért, akiket a földrengés hatására összeomló épület romjai temettek maguk alá. Az építők a megengedettnél jóval nagyobb köveket kevertek az 1999-es építkezés folyamán a cementbe, és nem építettek be acélból készült tartóelemeket a főfalakba.

Abban az esetben, ha a török ügyészség rábizonyítja az építőkre a felelősséget az épületben keletkezett hibákért, azokra többéves börtönbüntetés vár. A földrengésnek összesen százhetvenhat halálos áldozata volt.