IPI: pórázon voltak az újságírók az iraki háborúban

Vágólapra másolva!
Az amerikaiak túlpörgött hazafiságukat ünneplik, de a kritikus személyiségeket, újságírókat elszigetelték, s ez meg fogja bosszulni magát - nyilatkozta a Die Presse című bécsi lapnak Johann Fritz, a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) igazgatója.
Vágólapra másolva!

A Sajtószabadság Napja alkalmából nyilatkozó Johann Fritz úgy vélte, az úgynevezett "beágyazott" újságírók, akik a katonákkal együtt haladtak az iraki háborúban, nem bizonyultak jó koncepciónak, mivel épp a legfontosabb összefüggéseket nem tudták felmutatni a frontról, és az amerikai katonák pórázán találták magukat, miközben életüket kockáztatták a hírnévért és a nézettségi adatokért.

Az IPI adatai szerint tavaly 54, idén eddig 23 újságíró - közülük 14 az iraki háborúban - vesztette életét. A szervezet vezetője az internetben látja a sajtószabadság reményét s úgy ítéli meg, hogy ez a médium hozhatja a legnagyobb előrelépést a fejlődő demokráciákban.

Az IPI 1951-ben alakult, hogy őrizze és előmozdítsa a világon a sajtószabadságot, székhelye 1993 óta Bécsben van, és ma mintegy 100 ország legjelentősebb sajtóorgánumainak közel 2000 kiadóját, főszerkesztőjét és jeles újságíróját tömöríti.