Phenjan nem nyilatkozik atomfegyvereiről

Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia szerdán atomfegyver-fejlesztési programja tisztázására kérte Észak-Koreát, amelynek Londonban tárgyaló külügyminiszter-helyettese azonban nem adott érdemi választ arra, hogy van-e hazájának ilyen fegyvere.
Vágólapra másolva!

Bill Rammel területileg illetékes brit külügyi államminiszter a Csoi Szu Honnal tartott megbeszélés után szerda este azt mondta: a találkozó jó alkalom volt annak kifejtésére, hogy Nagy-Britannia és a nemzetközi közösség mennyire aggályosnak tartja az észak-koreai atomprogramot, és hogy Phenjan az utóbbi hónapokban "mennyire rossz irányba haladt" ebben a kérdésben.

Phenjan atombombával fenyeget/nagyvilag/20030424phenjan.html

A brit kormánytisztviselő közölte észak-koreai kollégájával, hogy a phenjani vezetésnek egyértelműen kifejezésre kell juttatnia elkötelezettségét a leszerelés mellett. Rammel a tárgyalás után hozzátette azonban, hogy "mint Észak-Korea esetében ez oly gyakran megesik", a szerdai tárgyaláson a "három lépés előre, két lépés hátra" gyakorlata érvényesült. A brit miniszter szerint Csoi Szu Hon hangsúlyozta, hogy Phenjan a diplomáciai megoldás híve, és kész leszerelni nukleáris létesítményeit, valamint visszaengedni az országba a nemzetközi megfigyelőket, ha biztonsági igényeit sikerül teljes mértékben kielégíteni.

Rammel szerint azonban az észak-koreai külügyi tisztviselő nem volt hajlandó felfedni, hogy hazájának vannak-e atomfegyverei, és ez "továbbra is igen súlyos aggodalom forrása". Bill Rammel a tárgyaláson utalást tett arra, hogy ha Phenjan hitelesen bizonyítja, hogy nincsenek atomfegyverei vagy ezeket már leszerelte, szóba kerülhet a szorult gazdasági helyzetben lévő ország megsegítése és a biztonsági igényeivel kapcsolatos kérdések megvizsgálása is.

Csoi Szu Hon egyébként hazája új londoni nagykövetsége megnyitására érkezett Nagy-Britanniába. A két ország között 2000 óta létezik diplomáciai kapcsolat.