Mégsincs tüdőgyulladása a madridi kislánynak

Vágólapra másolva!
A vizsgálatok eredménye szerint nincs atípusos tüdőgyulladása annak a hároméves kínai kislánynak, aki kedden késő este érkezett családjával Frankfurtból Madridba a Lufthansa egyik járatán. A kislányt a reptérről egyenesen egy madridi kórházba szállították. Az eredmények ellenére még 24 órán át megfigyelés alatt tartják.
Vágólapra másolva!

Atípusos tüdőgyulladás (SARS) gyanújával kórházba vittek szerdára virradóra Madridban egy hároméves kínai kislányt, aki egy Frankfurtból érkezett repülőgépről szállt le. Az éjfél előtt néhány perccel leszálló gép személyzete értesítette a spanyol hatóságokat a földet érést követően, hogy a fedélzeten egy erősen köhögő kislány van, magas lázzal.

A kórház szóvivője elmondta: a gyerek erősen köhögött, és magas láza volt, amikor hozzájuk beszállították, de vizsgálatok eredményei alapján esetében kizárható az atípusos tüdőgyulladás. Feltehetően egyszerűen megfázott, vagy influenzája van. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása nyomán azonban a kislányt - negatív vizsgálati eredményei ellenére - 24 órán át még megfigyelés alatt tartják.

A kislányt további vizsgálatokra közvetlenül a repülőtérről egy madridi kórházba szállították, és ugyancsak ott tartották megfigyelésen vele utazó bátyját és édesapját is, akiken nem látszottak a betegség tünetei. Repülőtéri források szerint a család Sanghajból érkezett Frankfurton át Madridba.

A gépen utazó mintegy 120 utas kétórás várakozást követően szintén távozhatott a repülőtérről, miután felvették adataikat, tájékoztatást kértek tőlük elérhetőségükről az elkövetkező két hétben, és részletes tájékoztatókkal látták el őket az atípusos tüdőgyulladás tüneteiről.

Spanyolországban eddig nem fordult elő atípusos tüdőgyulladás.