Az USA Bulgáriába telepíti német bázisait

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok fontolgatja, hogy németországi katonai támaszpontjainak egy részét áthelyezi Bulgáriába - mondta Nikolaj Szvinarov bolgár védelmi miniszter csütörtökön Szófiában, közvetlenül azután, hogy hazaérkezett washingtoni látogatásáról.
Vágólapra másolva!

A miniszter szerint Bulgária örömmel fogadná be az amerikai csapatokat, mert biztonságának megerősítését reméli az amerikai támaszpontok létesítésétől, és gazdasági előnyökre is számít.

Szvinarov elmondta, hogy négy-öt amerikai bázis létrehozásáról volt szó a washingtoni szenátus külügyi bizottságának tagjaival és más amerikai tisztségviselőkkel folytatott megbeszélésein.

Már korábban is szárnyra keltek olyan hírek, hogy az Egyesült Államok át akarja helyezni Németországban állomásozó, hetvenezer fős erőinek egy részét az olcsóbb és Washington iránt jelenleg barátságosabb kelet-európai országokba. Eddig főleg Lengyelország jött szóba ebben az összefüggésben.

Bár az amerikai kormány illetékesei nem erősítették meg ezeket az értesüléseket, egyes amerikai elemzők még azt is tudni vélik, hogy a támaszpontok keletebbre vitele egyúttal Németországgal szemben alkalmazott büntetés is akar lenni, amiért Berlin szembehelyezkedik az Egyesült Államokkal az iraki válság ügyében.