3000 polgármesterrel tárgyalt Medgyessy és Prodi

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter új 5 milliárdos EU-alapot ígért, Romano Prodi - az Európa Bizottság elnöke - Magyarország kulturális értékeit emelte ki, Kovács László külügyminiszter pedig az EU-val kapcsolatos valótlan állítások megcáfolásáról beszélt az Önkormányzati EU-csúcson csütörtökön. A Hungexpo "A" pavilonjában megtartott rendezvényen több mint 3000 magyarországi önkormányzati vezető vett részt, több kormánytag, és egyes uniós országok képviselőinek társaságában.
Vágólapra másolva!

Unikum ez a nap - kezdte Medgyessy Péter kormányfő beszédét az Önkormányzati EU-csúcson csütörtökön. A miniszterelnök arra utalt, hogy még soha nem volt olyan alkalom, hogy több mint 3000 meghívott magyarországi polgármester és önkormányzati vezető, a magyar kormány tagjainak többsége, és az Európa Bizottság elnöke - Romano Prodi - közös konferencián vesznek részt.

Medgyessy Péter bejelentette, hogy az Európa Terven belül 5 milliárd forintos kerettel létrehoznak egy olyan alapot, amely elősegíti azt, hogy a települések könnyebben jussanak a uniós forrásokhoz. A kormányfő közölte azt is, kezdeményezik, hogy a három ciklust végigszolgált polgármesterek kedvezményesen mehessenek nyugdíjba. Szavait általános tetszés fogadta a budapesti Hungexpo "A" pavilonjában.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

A miniszeterelnök után Romano Prodit, az Európa Bizottság elnökét jelentette be a rendezvény konferansziéja, Baja Ferenc. Prodi elismerően szólt a csatlakozási tárgyalásokon tett magyar erőfeszítésekről és közölte, Magyarország elsősorban kulturálisan járul hozzá az EU fejlődéséhez. Kovács László - a következő szónok - Szent István döntésével állította párhuzamba a csatlakozást, valamint felsorolta a legfontosabb érveket mellette, megemlítve, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem lesznek hátrányai, csak nehézségei.

Kovács László beszédét követően Baja Ferenc ismét a színpadra szólította Romano Prodit, valamint a legidősebb és a legfiatalabb magyarországi polgármestert: a 75 éves bocskaikerti Gyarmathy Kálmánt, és a 20 éves pusztacsói Kollarits Kornélt. Az Európa Bizotság elnökétől minden település kapott egy-egy EU-zászlót, ennek jelképes átadását bonyolították le a színpadon. Prodi a két megilletődött elöljáróval egyenként közösen meglengette a csillagos lobogót, miközben a hangszórókból a "menni kéne menni kéne menni kéne menni..." refrénű régi sláger szólt. A közönség vastapssal jutalmazta a mutatványt.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Ezután Medgyessy Péter nyújtotta át Magyarország ajándékát Romani Prodinak, két kisiskolás - a XIII. kerületi Gárdonyi Géza Általános iskola tanulóinak - festményét, ami a földet ábrázolta a világűrből nézve egy hozzá közeledő űrhajó társaságában, kihangsúlyozva Magyarországot egy nagy nemzetiszín zászlóval a földgömb európai részén.

A következő felszólalók között volt Lampert Mónika belügy- és Magyar Bálint oktatási miniszter, Demszky Gábor budapesti főpolgármester, és Palánkai Tibor a EU Kommunikációs Közalapítvány kuratóriumának elnöke.