Szaddám Huszein: Irakban fogok meghalni

Vágólapra másolva!
A CBS amerikai televíziónak adott interjújában Szaddám Huszein iraki elnök azt mondta, hogy semmilyen körülmények között nem hagyja el az országot. "Ebben az országban fogunk meghalni" - nyilatkozta a diktátor. Bejelentette, hogy nem tesznek eleget az ENSZ fegyverzetellenőrök követelésének és nem semmisítik meg az Al Szamúd rakétákat. Ez George Bush olvasatában indok lehet a háborúra.
Vágólapra másolva!

Szaddám Huszein iraki elnök exklúzív interjút adott a CBS amerikai tévétársaság riporterének, Dan Rahternek. A három órás interjúban - amelynek eddig csak részleteit hozták nyilvánosságra - az iraki elnök közölte, hogy semmilyen körülmények között sem hagyja el az országot. "Itt születtem, itt tanítottam a gyermekeimet a történelem értékeire. Ebben az országban fogunk meghalni, és meg fogjuk őrizni becsületünket." - tette hozzá Szaddám Huszein.

Forrás: MTI
Fotó: MTI

Az újságíró kérdésére válaszolva azt mondta, hogy egy esetleges amerikai katonai akció esetén nem fogja parancsot adni az olajmezők felgyújtására. "Irak nem fogja elpusztítani saját értékeit, ezt legfeljebb azok fogják megtenni, akik megszállják az országot" - közölte Szaddám.

Oszama bin Ladennel és az al-Kaidával kapcsolatban azt állította, hogy semmilyen kapcsolata nincs a terrorhálózattal. Szaddám emlékeztetett arra, hogy egyik üzenetében bin Laden is tagadta, hogy iraki kapcsolatai lennének.

Az iraki elnök az interjúban bejelentette, hogy nem fogják megsemmisíteni az Al Szamúd típusú rakétákat, amelyre Hans Blix a fegyverzetellenőrök vezetője szólította fel Bagdadot. Szaddám szerint ugyanis ezek a rakéták megfelelnek az ENSZ által előírt szabályoknak. "Nincsenek olyan rakétáink, amelyekkel megsértenénk az ENSZ-előírásokat, így nem is kell semmit megsemmisítenünk" - közölte az iraki vezető. Ez George Bush amerikai elnök olvasatában ok lehet a háború megindítására, mert követelte, hogy hajtsák végre ezt az ENSZ-előírást az irakiak.

Jó barát is kellett a Huszein-interjúhoz/szorakozas/teve/20030225jobarat.html

A riporter felvetésére Szaddám közölte, az amerikaiaknak is meg kell érteniük, hogy az iraki nép nem ellensége az Egyesült Államok polgárainak. "Ha az amerikai nép többet akar megtudni, akkor készen állok arra, hogy televíziós vitát folytassak Bush elnökkel." - közölte az iraki elnök. Az újságíró kérdésére Szaddám megerősítette: azt szeretné, ha egy televízióműsorban közvetlen párbeszédet folytathatna az amerikai elnökkel.

A felvetésre, miszerint viccként kell-e felfogni ezt a bejelentést, az iraki vezető közölte: "Egyáltalán nem viccnek szántam. Az amerikai közvélemény iránti tisztelet miatt vetettem fel ezt a lehetőséget. A párbeszéd békéhez vezethet, miért ne indíthatnánk el akkor egy vitát?"