Medgyessy EU-s tárgyalása az Európa Tervről

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnök fogadta Erkki Liikanent, az Európai Bizottság vállalkozásokért és információs társadalomért felelős tagját hétfőn hivatalában. Az uniós politikus találkozott Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterrel is.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodájának közleménye szerint miniszterelnök és Erkki Liikanen megbeszélésének középpontjában az Európa Terv vállalkozás-fejlesztési vonatkozásai és az információs technológia minél szélesebb körű elérhetőségét támogató elemei, valamint a decemberben elfogadott Magyar Információs Társadalom Stratégia álltak.

Liikanen biztos kiemelve, hogy a magyar elképzelések összhangban állnak az Európai Unió tudásalapú társadalom megteremtését ösztönző stratégiai terveivel. A miniszterelnök tájékoztatta partnerét, hogy a tagságig hátralévő időszakban kiemelt fontosságot tulajdonít a közigazgatási koordináció javításának, s ezért integrációs ügyekért felelős tárcanélküli miniszteri tisztség létrehozása mellett döntött.

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterrel az EU által biztosított programok, illetve támogatási lehetőségek által a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztéséről folytatott tárgyalást az EU vállalkozási és informatikai biztosa. A minisztérium hétfői közleménye szerint Csillag István hangsúlyozta, hogy a kis- és középvállalkozások felzárkóztatására több, az Európai Unióban létrehozott program is kiemelt jelentőséggel bír. Példaként említette a Kisvállalatok Európai Chartáját.

Erkii Liikanen kifejtette: az EU tisztában van a kisebb magyar vállalkozások gondjaival. Hozzátette: ezek a fejlettebb tagállamokban is problémát jelentenek. Csillag István a kistérségek fejlesztését kiemelt feladatnak nevezte.

A Gazdasági Versenyképességi Operatív Program a Nemzeti Fejlesztési Terv része, amelynek prioritása a KKV-k fejlesztése. Ennek célja a vállalkozások műszaki-technológiai hátterének fejlesztése, a vállalkozói kultúra és ismeretek terjesztése, valamint az együttműködés előmozdítása - fűzte hozzá Csillag István.