Irakról és Észak-Koreáról tárgyal Kínában Powell

Vágólapra másolva!
Pekingbe érkezett Colin Powell amerikai külügyminiszter, mert az amerikai kormányzat szeretné elnyerni a kínai vezetés támogatását az Irak és Észak-Korea elleni fellépéshez. Megfigyelők szerint Peking nem akadályozza majd az Egyesült Államok Irakkal kapcsolatos terveit. Ugyanakkor az Észak-Koreát érintő amerikai politikával kapcsolatban várhatóan már kevésbé lesz megértő a kínai vezetés.
Vágólapra másolva!

Pekingben tárgyal az amerikai külügyminiszter, mert az Egyesült Államok szeretné elnyerni a kínai vezetés támogatását az Irak és Észak-Korea elleni fellépéshez. A BBC helyszíni tudósítója szerint azonban Észak-Korea ügyében nehezen jut majd egyetértésre az amerikai és a kínai vezetés, mivel Peking már eddig is többször bírálta az Egyesült Államok Észak-Koreával szemben folytatott politikáját.

Peking szerint ugyanis kétoldalú megállapodásokkal kell rendezni az Egyesült Államok és Észak-Korea viszonyát. Washington viszont eddig nem volt hajlandó tárgyalni Phenjannal. Az amerikai diplomácia ugyanis többoldalú tárgyalásokon kívánja rendezni a 2002 végén újraindított észak-koreai atomreaktorok miatt kialakult vitát. Az Egyesült Államok több alaklommal is súlyos következményekkel fenyegette meg az északi vezetést, az országnak jutatott élelmiszersegélyek mértékét pedig csökkentették.

A mostani Powell első kelet-ázsiai útja az észak-koreai nukleáris krízis kitörése óta. Az amerikai külügyminiszter Csiang Cö-min kínai elnökkel, Hu Csin Taoval, a Kínai Kommunista Párt elnökével és a kínai külügyminiszterrel találkozik. Megfigyelők szerint Powell azt kéri majd Pekingtől, hogy vesse latba gazdasági és politikai befolyását Észak-Koreában és segítsen elérni a kommunista ország nukleáris programjának leállítását.

Bár az amerikai diplomácia Irakkal szembeni törekvéseit a kínai vezetés nem ellenzi majd számottevően, várhatóan ebben a kérdésben sem lesz teljes egyetértés az amerikai és a kínai diplomácia között. Peking ugyanis azokkal az országokkal ért egyet, amelyek több időt adnának az Irakban dolgozó fegyverzetellenőröknek munkájuk befejezéséhez.

Az amerikai külügyminiszter Pekingből Dél-Koreába utazik majd. Többen azt várják, hogy Powell ázsiai útja során nyilvánosságra hozza az Észak-Koreának nyújtott amerikai élelmiszersegély növelésére vonatkozó terveket. A segély mértékét Washington három hónappal ez előtt csökkentette jelentősen, ami miatt több bírálat érte az Egyesült Államokat. Sokan úgy vélték, hogy az amerikai vezetés politikai fegyverként használja az élelmiszert egy olyan országgal szemben, ahol milliós nagyságrendű az éhezők száma.