Folyóba zuhant egy görög busz

Vágólapra másolva!
Több mint tíz métert zuhant az a busz amely leesett egy hídról Szaloniki közelében. A jármű 23 utasa közül legalább nyolcan meghaltak.
Vágólapra másolva!

Legalább nyolc ember életét vesztette a Szaloniki közelében szombat este történt buszbalesetben. Az észak-görög kikötővárosból Athénba tartó távolsági busz az Aliákmonasz folyóba esett a Klidi településnél lévő hídról, több mint tíz métert zuhanva.

A jelentések tíz sérültet sikerült kimenteni a buszból, amelyen 23-an utaztak. Más források ugyanakkor 13 halottról, hat sérültről és négy eltűntről szólnak. A görög tévé szerint turista nem volt az utasok között.