Nyolc síita hívőt gyilkoltak meg Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Nyolc síita muzulmán hívőt megöltek és legalább tízet megsebesítettek ismeretlen fegyveresek szombaton Karacsi mecsetében. A belügyminisztérium szóvivője szerint legalább három fegyveres tört be a síita mecsetbe és gépfegyverrel lövöldözni kezdett, amikor a hívők imádkoztak.
Vágólapra másolva!

Szemtanúk arról számoltak be, hogy az elkövetők egy szomszédos teaboltban várakoztak, motorkerékpáron érkeztek a mecset kapujához és Kalasnyikovra emlékeztető fegyverrel nyitottak tüzet. Az áldozatok egy része az észak-pakisztáni Gilgitbe való, és a közeli szállodából ment át a mecsetbe a müezzin hívó szavára. A rendőrség becslése szerint 25 ember lehetett a templomban a lövöldözéskor. A támadás indítéka egyelőre ismeretlen.

A Pakisztán 145 milliós lakosságának körülbelül 75 százalékát kitevő szunnita muzulmánok és a mintegy 20 százalékát alkotó síiták közötti fegyveres összecsapások az 1980-as évek vége óta több ezer halottat követeltek, főként Karacsiban és az északon elterülő Pandzsáb déli részén. A muzulmánok közötti erőszak rendszerint a síiták számára szent hónap, a moharram közeledtével és ideje alatt lángol fel. A moharram az idén március elején veszi kezdetét - írta az AFP hírügynökség.