Vágólapra másolva!
Egy teherautóval próbáltak meg Zoran Djindjic szerb kormányfő autójával karambolozni péntek reggel. A teherautó őrizetbe vett sofőrjéről azt közölték a szerb hatóságok, hogy jelentős bűnözői múltra tekinthet vissza.
Vágólapra másolva!

A jelek szerint merényletet kíséreltek meg péntek reggel Zoran Djindjic szerb miniszterelnök ellen. Negyed tízkor egy osztrák rendszámú teherautó rohant bele a kormányfő és kísérete gépkocsioszlopába, amely a belgrádi repülőtér felé tartott. Djindjic gépkocsivezetőjének gyors kormányzási manőverrel sikerült elkerülnie, hogy a teherkocsi összeütközzön a kormányfő szolgálati autójával.

Az incidens után a teherautó vezetőjét őrizetbe vették. A belügyminisztérium közleménye szerint az osztrák rendszámú teherautó vezetője jelentős bűnözői múltra tekinthet vissza. Djindjic pénteken Banja Lukában, a bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság fővárosában tett látogatást. A volt Jugoszláviában az egykori államvédelmi szolgálat hírhedt volt az emberi által okozott "rejtélyes balesetekről".