A rossz idő miatt zuhanhatott le az iráni gép

Vágólapra másolva!
Az iráni sajtóban olyan hírek jelentek meg, miszerint a szerdán lezuhant katonai gépet terrortámadás érte, ezeket azonban hivatalosan nem erősítették meg. Az első hivatalos közlések szerint a gép a rossz látási viszonyok miatt zuhant le, 302 ember halálát okozva. A gép roncsait és a holttesteket megtalálták.
Vágólapra másolva!

Az első vizsgálatok szerint a rossz látási viszonyok miatt zuhanhatott le egy katonai repülőgép Irán déli részén szerdán. A földi irányítás helyi idő szerint este fél hat körül vesztette el a rádiókapcsolatot a géppel, a pilóta közvetlen ezelőtt jelezte, hogy gondjai akadtak a gép irányításával. Az iráni sajtóban olyan hírek is megjelentek, hogy a gépet terrortámadás érte, ezeket azonban nem erősítették meg hivatalosan.

Az utóbbi napokban Iránban nagy havazások voltak, több menetrend szerinti járatot törölni kellett, a szárazföldön pedig utakat zártak le. Az ázsiai ország gépparkja elöregedett, rendszeresek a meghibásodások, a biztonsági előírásokat nem mindig tudják betartani. Iránban tavaly februárban 117 utassal a fedélzetén ütközött a hegyeknek egy utasszállító az ország nyugati részén. Decemberben pedig egy ukrán gép zuhant le leszállás közben az iszfaháni repülőtér közelében, 40 utassal a fedélzetén.

18 halott a pakisztáni légiszerencsétlenségben/nagyvilag/2003022018halott.html

A helyi televízió jelentése szerint a szerencsétlenségnek nincsenek túlélői: meghalt a 18 főnyi személyzet és az iráni iszlám forradalmi gárda 284 tagja. A szovjet gyártmányú gép Zahedán városból tartott Kermán felé, ez utóbbitól nem messze zuhant le. Csütörtökön arról számolt be a teheráni rádió, hogy megtalálták a hegyek között a gép roncsait és a holttesteket, a járhatatlan utak miatt azonban ezek elszállítását későbbre halasztották.