Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság szerdán kedvező véleményt nyilvánított tíz tagjelölt ország jövőre esedékes csatlakozásáról, s ezzel megtette az első lépést a taggá válásukhoz vezető hivatalos eljárásban.
Vágólapra másolva!

A döntés egyrészt a tíz országgal folytatott csatlakozási tárgyalások tavaly decemberi sikeres lezárásán, másrészt a csatlakozási szerződés végleges szövegének múlt heti elfogadásán alapul.

Az EU-tagállamok a decemberben Koppenhágában tartott csúcstalálkozón állapították meg, hogy megállapodásra jutottak Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovénia és Szlovákia csatlakozásának feltételeiről, s így a velük folytatott tárgyalások lezártnak tekinthetők.

A tizenötök és a tízek főtárgyalói hivatalosan a múlt héten hagyták jóvá a mintegy 5500 oldalas csatlakozási szerződés végleges szövegét, amivel gyakorlatilag megtörtént a parafálás aktusa. A bizottság szerdán ennek alapján, az alapszerződésben foglalt jogkörével élve nyilvánított véleményt a tíz ország taggá válásáról.

Günter Verheugen bővítési biztos szerint a tárgyalásokon elért eredmények "jók a jelenlegi és a majdani tagországok, valamint az unió egésze számára. Szavatolják egyúttal, hogy az új tagországok zökkenőmentesen kapcsolódjanak be az EU-t alkotó különféle politikákba, az unió pedig eközben megőrizze belső összetartását és dinamizmusát."

Eljárásrendi helyét tekintve a mostani bizottsági vélemény hasonló azokhoz, amelyeket az EU végrehajtó szerve annak idején a csatlakozni kívánó országok felvételi kérelméről, majd - az évente rendszeresen közzétett országjelentések formájában - felkészülésük előrehaladásáról adott ki.

A bizottság a tavaly októberben közzétett legutóbbi országjelentésekben állapította meg, hogy a tíz ország eleget tesz az uniós tagság politikai ismérveinek, és időben teljesíteni fogja a gazdasági és a jogi feltételeket is ahhoz, hogy a jövő év elejétől készen álljon a csatlakozásra. Ennek alapján tette meg azt a javaslatát, hogy ezekkel az országokkal az unió 2002 végén zárja le a csatlakozási tárgyalásokat.

Az alapszerződés rendelkezései szerint új tagországok felvételéről a miniszterek tanácsa dönt, a bizottság véleménye, illetve az Európai Parlament hozzájárulása alapján. A hozzájárulási eljárás gyakorlatilag vétójogot ad a képviselőtestületnek, amely azonban a tárgyalásokon elért megállapodásokat - a csatlakozási szerződés szövegét - már nem módosíthatja, csak egészében fogadhatja vagy utasíthatja el.

A parlament plénuma április 9-én szavaz a szerződésről, a tanács pedig a tervek szerint április 14-én, két nappal az aláírás előtt hozza meg döntését.