Megbüntetné a németeket a Pentagon

Vágólapra másolva!
Szankciókkal kíván gazdasági csapást mérni a Pentagon Németországra azért, mert az élére állt az iraki háborút ellenző nemzetközi koalíciónak. A The Observer című brit lap szerint a Donald Rumsfeld által kezdeményezett tervben egyebek mellett megszüntetnék a németországi amerikai katonai támaszpontokat, és felmondanák a kétoldalú hadiipari megállapodásokat. A tervtől a lap szerint még az amerikai külügyminisztérium is elborzadt.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok meg akarja büntetni Németországot azért, mert élére állt az iraki háború elleni nemzetközi koalíciónak, és azt tervezi, hogy megszünteti a németországi amerikai támaszpontokat, kivonja összes csapatát az országból, sőt, felmondja a kétoldalú hadiipari megállapodásokat is, sok milliárd eurós kárt okozva ezzel a német gazdaságnak - jelentette a londoni The Observer.

A brit lap szerint az erre vonatkozó tervet a múlt héten vitatták meg az amerikai katonai vezetés, illetve a Pentagon illetékesei Donald Rumsfeld védelmi miniszter kezdeményezésére. A The Observer szerint a Pentagon héjái - Rumsfeld és köre - az egyoldalúan bevezetendő szankciókkal nem is titkoltan kárt akarnak okozni a német gazdaságnak, hogy példásan megbüntessék Gerhard Schröder német kancellárt "árulásáért". Úgy gondolták, hogy Németország példája arra készteti majd az Egyesült Államokkal való kereskedelemtől függő más államokat, hogy kétszer is meggondolják, szembeszálljanak-e Amerikával.

Csapataink sok millió dollárt költenek el Németországban, de miért is támogatnánk tovább egy olyan országot, amely így bánt a NATO-val, és így hálálta meg az évtizedeken át számára nyújtott védelmet - idézte a brit lap a Pentagon egyik illetékesét.

Amerikai diplomaták szerint Rumsfeld állítólag dührohamot kapott a múlt héten, amikor a német kancellár az amerikai fél tájékoztatása előtt kiszivárogtatta az iraki ENSZ fegyverzetellenőrök számának növelésére vonatkozó német-francia tervet. A Pentagon főnöke, aki az új katonai kihívások miatt már korábban fontolóra vett a külföldön állomásoztatott amerikai csapatok bizonyos mértékű átcsoportosítását célzó terveket, ekkor állt elő "a német árulás" megbüntetéséül szánt tervezetével. Eszerint az Egyesült Államok Európában kelet felé helyezné át erőit, Lengyelországba, a Cseh Köztársaságba és a balti államokba, azokba az országokba, amelyek erőteljesen az Egyesült Államok mellé álltak az iraki rendszerrel szembeni amerikai álláspont támogatásával.

A Pentagon tervei, de még inkább annak nyelvezete - írta a The Observer - borzadállyal töltötte el az amerikai külügyminisztériumot, amely úgy véli, ha az amerikaiak erőszakoskodással akarják kikényszeríteni politikájuk támogatását, az csak még jobban elidegeníti azokat az országokat, amelyekre esetleg még számítani lehetne az Irak elleni háborúra felhatalmazást adó ENSZ döntés megszavazásakor.

Németország több milliárd euróhoz jut az Európában állomásozó amerikai haderők kiszolgálása révén, mert jóllehet az amerikai jelenlét a hidegháború évei óta csökkent, a német földön állomásoztatott amerikai katonák létszáma még mindig eléri a 42 ezret, a harci járműveké pedig a 785-öt. A német gazdaság igen erősen függ az amerikai jelenléttől. A német-amerikai hadiipari szerződések felmondása révén a csőd közelébe kerülnének a védelmi ipar óriásai, a rakétagyártó Diehl, az EADS repülőgépgyár, a Rheinmetall fegyvergyár és a Krauss-Maffei Wegmann gépkocsikonszern, nem beszélve arról, hogy több ezer ember válna munkanélkülivé azok közül, akik jelenleg a németországi amerikai támaszpontok kiszolgáló személyzeteként dolgoznak.