Angolul már olvasható a csatlakozási szerződés

Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium weboldalán már olvasható az Európai Unió bővítéséről szóló szerződés szövege. A magyar fordítás csak márciusra készül el.
Vágólapra másolva!
Itt olvasható a csatlako-zási szerződés szövegehttp://www.kum.hu/nagyvilag/treaty_of_accession.htmAngolul

A Külügyminisztérium internetes oldalán már elérhető angol nyelven az Európai Unió bővítését részletesen szabályozó csatalkozási szerződés szövege. A dokumentum 5500 oldal hosszú, nagy részét a mellékletek teszik ki.

A magyar nyelvű fordítás, amely az egyik hivatalos nyelve is egyben a szerződésnek, márciusra készül el. A dokumentum minden EU-nyelven egy példányban készül csak el, és ezt Rómában, az Európai Közösságeket létrehozó szerződés aláírásának helyszínén őrzik majd. A hivatalos másolatot természetesen minden új és régi tagállam számára kiállítják.

A szerződés szövegét még jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek is, majd április 16-án, az EU soros elnökségét betöltö Görögország fővárosában, Athénban írják alá. Ezután kezdődik a ratifikációs folyamat, ami azt jelenti, hogy minden jelenlegi tagállam országgyűlésének jóvá kell hagynia. Ugyancsak ratifikálniuk kell a szerződést a belépő államoknak, amelyek többségében népszavazás előzi meg a parlament döntését. A ratifikációt igazoló dokumentumokat szintén az olasz kormánynál kell letétbe helyezni legkésőbb 2004. május 1-jén. A szerződés ugyanis csak ekkor lép életbe. Ha valamely tagjelölt államban negatív eredményt hoz a népszavazás, a többi ország akkor is belép az Unióba, és az új helyzetre tekintettel módosítják a szerződést.

Ismerje meg a csatlakozás feltételeit!/nagyvilag/20030205nyilvanos.htmlA Külügyminisztérium tájékoztatója

A csatlakozási szerződés bonyolult, részletes dokumentum, amely számtalan hivatkozást tartalmaz hatályos jogszabályokra, amelyek ismerete nélkül a szöveg értelmezhetetlen. Éppen ezért a Külügyminisztérium szakértői készítettek egy százoldalas összefoglalót, amely a csatlakozási tárgyalásokat témaköreit követve 31 pontban ismerteti a belépés feltételeit.