Törökország védelméről tanácskozik a NATO

Vágólapra másolva!
A NATO brüsszeli székhelyén vasárnap reggel összeült a védelmi tervező bizottság, hogy az iraki helyzetről tanácskozzanak. Az ülésen szó lesz a Törökország fokozott védelméről, melyet eddig Franciaország, Németország és Belgium ellenzett, azonban a belga miniszterelnök ma új javaslattal áll elő. Szerinte mégis lehetséges Törökország kérésének a támogatása, ha világossá teszik, hogy az ország katonai biztosítása nem a háború első lépése, hanem elővigyázatossági intézkedés.
Vágólapra másolva!
Milliók a háború ellen/nagyvilag/20030215milliok1.html

A NATO brüsszeli székhelyén vasárnap reggel összeült a védelmi tervező bizottság, hogy megvitassa az iraki helyzet miatt szükséges katonai készenléti intézkedésekről tárgyaljanak. A bizottságban nem vesz részt Franciaország, mert nincsenek fegyveres erői a NATO katonai szervezetében. Az ülésen szó lesz a Törökország védelméről, melyet eddig Franciaország, Németország és Belgium ellenzett, a belga miniszterelnök azonban ma új javaslattal áll elő. Guy Verhofstadt a továbbiakban nem vétózza meg a Törökország védelmének előzetes biztosítását, ha világossá teszik, hogy az ország védelme nem a NATO első lépése a háború megindítása felé, hanem elővigyázatossági intézkedés. A belga miniszterelnök szerint egy ilyen állásfoglalást elképzelhető, hogy támogatni fog Franciaország és Németország is. A nap folyamán ülést tart az állandó tanács is, ahol a 19 országot - köztük Magyarországot is - az állandó nagykövetek képviselik.

A három ország hetek óta akadályozza annak a NATO-döntésnek a megszületését, mely lehetővé tenné Törökország fokozott védelmét. A konfliktus az elmúlt napokban válságba sodorta a NATO-t. A három ország álláspontja eddig az volt, hogy ha megkezdenék Törökország katonai erősítését, azzal elismernék, hogy az Iraki kérdés megoldása a diplomácia útján kudarcot vallott, emellett azzal is érveltek, hogy semmilyen NATO-döntés nem előzheti meg az ENSZ döntését a háborúról.