Az USA kész egyedül is fellépni a terrorizmus ellen

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok a terrorizmus elleni harcban számít más nemzetek támogatására, de szükség esetén egyedül is kész fellépni a fenyegetés ellen. A terrorizmus elleni harc pénteken közzétett stratégiája szerint az Egyesült Államok szüntelenül keresi a nemzetközi közösség támogatását, de önvédelmi jogát gyakorolva kész egyedül is cselekedni, a megelőző fellépést is beleértve, hogy meghiúsítsa a terrortámadásokat. 
Vágólapra másolva!

A Fehér Ház által közzétett dokumentum szerint az Egyesült Államok partnerséget ajánl azoknak a "gyenge, de készséges" országoknak, amelyekben terrorcsoportok tevékenykednek. Amerika ugyanakkor határozottan fellép a terrorveszély ellen ott, ahol az államok erre nem hajlandók és végül kényszeríteni fogja őket arra, hogy szüntessék be a terrorizmus támogatását.

A stratégia négy fő eleme a terrorhálózatok parancsnoki struktúrájának felszámolása, a terrorcsoportok támogatásának és befogadásának a megakadályozása bárhol a világon, a terrorizmust tápláló mögöttes okok csökkentése, valamint az Egyesült Államok védelme. A stratégia elismeri, hogy a terrorizmus utánpótlásában jelentős szerepe van a szegénységnek és a társadalmi kiszolgáltatottságnak, amelyet számos terrorszervezet kihasznál. A dokumentum hozzáteszi, hogy az 2001 szeptember 11-i terrortámadások elkövetői közül ugyanakkor sokan az iskolázott középosztályból származtak és egy gyilkos milliárdos által vezetett szervezetet szolgáltak.

A terrorizmus elleni harcon a dokumentum szerint sokat segítene az izraeli-palesztin konfliktus megoldása már azzal, hogy javítaná az Egyesült Államok megítélését az arab világban. Az Egyesült Államok e célból kész támogatni a mérsékelt, az országukat modernizáló kormányokat, mindenekelőtt a Közel-Keleten. A dokumentum emlékeztet rá, hogy kormány célja a demokratikus és független palesztin állam megteremtése, amely békében és biztonságban él Izrael mellett.

A terrorizmus támogatásával gyanúsított országok közül jelenleg hét szerepel az Egyesült Államok kormányának feketelistáján: Észak-Korea, Kuba, Irán, Irak, Líbia, Szudán és Szíria.