Sikertelen volt a montenegrói elnökválasztás

Vágólapra másolva!
Nem ment el szavazni a választásra jogosultak ötven százaléka a megismételt montenegrói elnökválasztáson vasárnap. Az ismét kudarcba fullad szavazás után az egész választási eljárást meg kell ismételni, beleértve az új jelöltek állítását is.
Vágólapra másolva!

Az alacsony részvételi arány miatt Montenegróban sikertelen volt a vasárnapi megismételt elnökválasztás. Az ANSA hírügynökség értesülései szerint a részvételi arány 47,5 százalékos volt, vagyis elmaradt az érvényességhez szükséges ötven százalékos küszöbtől. Az adatok a szavazást felügyelő két civil szervezettől - CESID és CEMI - érkeztek.Öt óra után a részvételi arány 35,6 százalékos volt, a zárás előtt másfél órával már 44 százalékos, 1,2 százalékkal magasabb, mint ugyanebben az időben a december 22-én tartott érvénytelen elnökválasztáson.

Szerbia és Montenegró: nem népszerű az új név/nagyvilag/20030205szerbia.html

A végeredményen nem változtat az sem, hogy a rossz időjárási viszonyok és a hatalmas hó miatt 75 szavazóhelyiségben nem zajlott választás, s ezekben a körzetekben - ahol a szavazópolgárok közel 1,43 százaléka él - később bonyolítják le a szavazást - írja az MTI. Az ismét kudarcba fullad szavazás után az egész választási eljárást meg kell ismételni, beleértve az új jelöltek állítását is.