23. fejezet: Fogyasztóvédelem

Vágólapra másolva!
A fogyasztóvédelem azon szabályozási területek közé tartozik, amelyet az Európai Unió kiemelten fontosnak tekint, hiszen a fogyasztóvédelem jelenleg az EU 380 millió, a kibővülés után pedig 453 millió polgárának mindennapjait, közérzetét befolyásolja.
Vágólapra másolva!

Közösségi politika

A gazdaságban a fogyasztók és az árukat és szolgáltatásokat kínálók között nem érvényesül az egyenlőségen alapuló kapcsolat, ezért a gyengébb egyéni fogyasztó piaci helyzetét jogi eszközökkel meg kell erősíteni. Az uniós szintű fogyasztóvédelem az egységes belső piac fokozatos megteremtésének következménye. Az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának biztosítása közös jogszabályok elfogadását tette szükségessé a fogyasztói érdekek megfelelő érvényesítésére. A fogyasztóknak alapvető érdekük, hogy elegendő és korrekt információ álljon rendelkezésükre az egyes tranzakciók lebonyolítása előtt. Az intézkedések célja a fogyasztók és az üzleti élet közötti strukturális egyensúlyhiány helyreállítása, amely a fogyasztó információhoz való hozzáférésének, jogi ismereteinek és gazdasági lehetőségeinek korlátaiból fakad.

A piacra kerülő termékeknek és szolgáltatásoknak biztonságosaknak kell lenniük, a fogyasztóknak pedig meg kell kapniuk minden olyan információt, amely a számukra legmegfelelőbb választást elősegíti. Alapvető követelmény, hogy a fogyasztók a nagyobb választék és az alacsonyabb árak által az egységes piac előnyeiből részesüljenek, az alapvető szolgáltatások hozzáférhetőek és megfizethetőek, valamint a kereskedők és szolgáltatók által tett ajánlatok összehasonlíthatóak legyenek. Ezért a határokon átnyúló kereskedelem korlátait le kell bontani annak érdekében, hogy a fogyasztók magabiztosabban vásároljanak az országhatárokon kívül is az egész Európai Unióban: tudják azt, hogy más tagországok árui is a hazaival hasonló mértékben megbízhatóak, más tagállamokban vásárolt termék meghibásodása esetén is ugyanolyan joguk van arra, hogy a terméket díjmentesen kicseréltethessék vagy megjavíttathassák.

A fejezet tartalma

A fogyasztási cikkek vásárlásához kapcsolódó szavatossági idő 2003. július elsejétől a jelenlegi hat hónapról két évre emelkedik, ami azt jelenti, hogy egy mosógép megvásárlása esetén a termék meghibásodásával kapcsolatos vásárlói kifogást a vásárlás napjától számított két éven belül lehet igényelni a gyártótól.

A fogyasztóvédelemről szóló törvény elfogadása jelentette Magyarországon a fogyasztóvédelemi szabályozás legjelentősebb állomását. A törvény deklarálja az Európai Unióban elismert öt fogyasztói alapjogot, amelyek a fogyasztóvédelmi szabályozás alapját képezik. Ennek során biztosítani kell:

- a fogyasztók egészségének és biztonságának védelmét,
- a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelmét,
- a fogyasztóknak az oktatáshoz és tájékoztatáshoz való jogát,
- a jogorvoslat és a kárigény érvényesítés jogát,
- a fogyasztói érdekek képviseletét.

A törvényi szabályozás mellett a közösségi szabályoknak megfelelő részletszabályokat külön jogszabályok tartalmazzák. E körbe tartozók közül legfontosabbak a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény, a termékfelelősségről, valamint a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvények. A vállalkozások szempontjából viszont meghatározó szerepe van a termékek biztonságosságával, valamint a piacfelügyeleti eljárással kapcsolatos jogszabályoknak.

A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény tiltja a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolását. Ilyen lehet például az, ha az áru ára, vagy valamely lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt állítanak, vagy ha elhallgatják azt, hogy az áru nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, illetve az áruval szemben támasztott szokásos követelményeknek, vagy ha különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik.

A termékfelelősségi szabályok lehetővé teszik azt, hogy bizonyos értékhatár feletti károkat a kárt okozó termék gyártójától közvetlenül lehessen követelni akkor is, ha terméket nem tőle vásárolták, hanem a kereskedő közbeiktatásával. Ez a felelősségi forma az általános polgári jogi felelősségnél szigorúbb, mivel a gyártó csak nagyon szűk körben mentheti ki magát a felelősség alól (például, ha bizonyítani tudja, hogy nem hozta forgalomba a terméket, vagy, hogy a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal előtt nem volt felismerhető). Ha vásárolunk egy televízió készüléket, és az valamely belső meghibásodása folytán kigyullad, a TV-készülék gyártójától lehet kérni azt, hogy térítse meg a kiégett lakás helyreállításának költségeit.

A gazdasági reklámtevékenységet szabályozó törvény célja, hogy a fogyasztók gazdasági érdekeit védje és olyan reklámetikát követeljen meg, amely tisztességes módon segíti elő a fogyasztók termékek közötti választását.

A fogyasztóvédelmi szabályok szerint Magyarországon nem árusítható termék magyar nyelvű tájékoztató nélkül. Az import termékekhez az idegen nyelvűvel azonos tartalmú magyar nyelvű használati és kezelési útmutatót is mellékelni kell. Minden terméken fel kell tüntetni az áru pontos megnevezését, származási helyét és a gyártó vagy forgalmazó nevét és címét. Ha egy terméken egyszerre több árcédula is szerepel, a legalacsonyabbat kell érvényesnek tekinteni.

A fogyasztóvédelem nem fejleszthető elszigetelten, a fogyasztókra ható egyéb területek figyelembe vétele nélkül. A fogyasztókat foglalkoztató kérdések szisztematikus beépítése minden uniós politikai területbe alapvető fontosságú. Ennek megvalósítását szolgálta a jelenleg kidolgozás alatt álló második középtávú fogyasztóvédelmi politika, amely három alapvető célt jelöl meg a 2003 - 2006 közötti időszakra:

- egységes magas szintű fogyasztóvédelem biztosítása, amely teljes körűen átfogja a fogyasztóvédelmet érintő jogszabályok megalkotását és felülvizsgálatát, a piacfelügyeleti rendszer működését, valamint a fogyasztói ismeretek bővítését,

- a fogyasztóvédelmi jogszabályok hatékony végrehajtásának megvalósítása, amelynek keretében az átvett és hatályos jogszabályok betartása, végrehajtása és ennek ellenőrzése válik kiemelt feladattá. Fontos a tagállamok közötti végrehajtási együttműködés kialakítása, amely a hatóságok közötti együttműködésben valósul meg,

- a fogyasztóvédelmi szervezetek felkészítése a csatlakozás után nemzetközileg is rájuk háruló feladatokra, amelyek eléréséhez biztosítani kell a megfelelő működési feltételeket, képzési lehetőségeket, valamint azt hogy már a csatlakozás előtt bekapcsolódhassanak a nemzetközi fórumok munkájába és így rendelkezhessenek a megfelelő információkkal.

A kormányzati munkamegosztás szerint a fogyasztóvédelemért a gazdasági és közlekedési miniszter a felelős. A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos hatósági és piacfelügyeleti feladatokat a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi fogyasztóvédelmi felügyelőségek látják el. A fogyasztóvédelmi törvény alapján a Főfelügyelőségnél került kiépítésre a Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszer, amely a veszélyes - nem megfelelő - termékekre vonatkozó információkat tartalmazza. Ez egy számítógépes adatbázis, amely a tagállamokban működő hasonló rendszerrel csatlakozásunkig kerül összekapcsolásra.

A fogyasztóvédelemről szóló törvény tette lehetővé a bírósági rendszer mellett alternatív vitarendezési fórumként működő békéltető testületek létrehozását. A testületek 1999. évfolyamán megalakultak a területi kamarák mellett valamennyi megyében, illetve a fővárosban. Eddigi működésük alapján megállapítható, hogy a feladatkörükbe utalt áruk és szolgáltatások minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősséggel, valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogviták gyors, hatékony és olcsó rendezését megfelelő színvonalon látták el.

A fogyasztóvédelmi civil szervezetek tevékenysége jelentősen fejlődött, melynek eredményeként egyre szélesebb körben vállalják fel a fogyasztói érdekek képviseletét, jogérvényesítését és a fogyasztók tájékoztatását, oktatását. Lehetőségük van továbbá a közérdekű keresetindításra minden olyan esetben, amikor a jogszabályba ütköző tevékenység a fogyasztók széles körét érinti vagy jelentős hátrányt okoz. E lehetőséggel az elmúlt időszakban több alkalommal is éltek a szervezetek.

Az elkövetkezendő évek során a fogyasztóknak le kell aratniuk a belső piac, az áruk szabad áramlása és az euró kézzel fogható gyümölcsét és látniuk kell a fogyasztói érdekek valamennyi uniós politikába integrálásának konkrét eredményeit. Alapvető célunk, hogy a már kibővített Európai Unió összes fogyasztója egyforma magas szintű védelmet élvezzen mindenhol.

Vissza a tartalomjegyzékhez