Montenegró: ismét bojkottálják az elnökválasztást

Vágólapra másolva!
Könnyen kudarcban fulladhat a vasárnap esedékes megismételt montenegrói elnökválasztás is, miután a hárompárti ellenzéki szövetség kedden a szavazás bojkottjára szólította híveit.
Vágólapra másolva!

Az Együtt a Változásokért nevű ellenzéki koalíció mindhárom pártja - a Szocialista Néppárt (SNP), a Néppárt (NS) és a Szerb Néppárt (SNS) - azzal vádolta a montenegrói kormánypártokat, hogy nyomásgyakorlással és zsarolással megkísérlik rákényszeríteni a polgárokat a szavazásra.

Balkáni krónikahttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/37599.4.3846432878714598995Kobányai János könyve a Fókusz Online kínálatában

Vuksan Simonovic, az SNP egyik vezetője azt hangoztatta, hogy a választási bojkott polgári és demokratikus ellenállás lenne a jelenlegi "bukott" hatalommal szemben, és az újabb választási kudarc után a nemzetközi tényezők közbenjárásával létrejönnének a feltételek az új elnökválasztáshoz, amelyen márt az SNP is állítana jelöltet.

Budimir Duban, az NS szóvivője szerint az elnökjelöltek között nincs senki, aki élvezné a párt támogatását. Hasonló érveket hozott fel Milica Babovic, az SNS egyik vezetője, aki szerint a legnagyobb kormánypárt, a Szocialisták Demokratikus Pártját (DPS) törvénytelenül megszerzett pénzekből finanszírozza a választási kampányát.

Montenegróban tavaly december 22-én tartották az elnökválasztást, de az ellenzéki bojkott miatt a részvételi arány csupán 46 százalékos volt, vagyis nem érte el az érvényességhez szükséges ötven százalékot. A 11 elnökjelölt közül a kormányzó koalíció jelöltje, Filip Vujanovic parlamenti elnök a szavazatok közel 84 százalékát szerezte meg.

Montenegró: februárban ismételhetnek a választók/nagyvilag/20021230montenegro.html

Az ellenzék decemberben is azzal magyarázta távolmaradását, hogy nem lehet olyan körülmények között demokratikus és tiszta választást tartani, amikor a DPS lepénzeli a szavazókat. Elemzők szerint azonban a dacpolitikának inkább az az oka, hogy a tavalyi októberi parlamenti választáson elszenvedett súlyos vereség után meredeken zuhant az ellenzék támogatottsága, ezért nem tud Vujanovichoz méltó ellenjelöltet állítani.

Február 9-én változatlan feltételek mellett kell megismételni a szavazást, vagyis a szavazópolgárok ismét 10 elnökjelöltre voksolhatnak, mivel egy jelölt lemondta jelöltségét. A múlt héten közzétett közvélemény-kutatás szerint a február 9-i elnökválasztáson a részvételi arány hajszálpontosan akkora, 46 százalékos lesz, mint a decemberi sikertelen szavazáson.

Amennyiben a megismételt választás is kudarcba fullad, akkor már az egész választási eljárást kell megismételni, beleértve az új jelöltek állítását is. A helyzet tehát kísértetiesen úgy alakul, mint Szerbiában, ahol a december 8-i megismételt elnökválasztáson sem sikerült megválasztani a köztársaság elnökét.