Keményít az EU görög elnöksége

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Görögország külügyminisztere szerint Szaddám Huszein iraki elnök még mindig nem értette meg: immár tartania kell magát az ENSZ 1441-es határozatához.
Vágólapra másolva!

Jeórjiosz Papandreu hozzáfűzte: "Ha úgy gondolja, hogy játszhat az idővel, önmagát csapja be". A görög külügyminiszter a jordániai fővárosból kedden - közel-keleti útját lerövidítve - New Yorkba repül, hogy részt vegyen az ENSZ Biztonsági Tanácsának Irakkal kapcsolatos másnapi ülésén.

Colin Powell amerikai külügyminiszter a tervek szerint szerdán az iraki tömegpusztító fegyverekről bizonyítékokat terjeszt a BT elé. Papandreu ezen kívül New Yorkban találkozik annak a négy európai uniós tagállamnak a külügyminisztereivel, amelyek tagjai a BT-nek. Nagy-Britannia és Franciaország állandó, Németország és Spanyolország nem állandó tagja a testületnek.

Az eredeti tervek szerint Papandreu kedden Egyiptomba látogatott volna. Ezt, valamint szaúd-arábiai útját későbbre halasztották.