EU: megállapodás a török csatlakozás menetrendjéről

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió megállapodott Törökországgal az Ankara által célul kitűzött EU-csatlakozás folyamatának további menetrendjéről.
Vágólapra másolva!

Mint Günter Verheugen, az Európai Unió bővítési biztosa, az úgynevezett EU-trojkának az ankarai kormánnyal folytatott tárgyalásai után elmondta, a megállapodásban egyértelműen rögzítették, milyen előfeltételek teljesítését várják Törökországtól 2004 végéig.

Yasar Yakis török külügyminiszter megerősítette, hogy Ankara még ez év vége előtt teljesíteni akarja a csatlakozási tárgyalások kezdetének előfeltételeit. Az EU koppenhágai csúcstalálkozóján olyan döntés született, hogy 2004 végén vizsgálják meg, mennyire haladt előre Törökország a szükséges reformok terén. Ezt követően - mint közölték - "késlekedés nélkül" megkezdődhetnek Ankarával a csatlakozási tárgyalások.

Verheugen üdvözölte az ankarai kormány eltökéltségét, hogy meggyorsítja a reformokat. A bővítési biztos kilátásba helyezte a török kormánynak, hogy "erőteljesen megemelik" az európai uniós pénzügyi támogatásokat. Célul tűzték ki azt is, hogy közös kommunikációs stratégiával készítik fel az EU-tagállamok közvéleményét Törökország tervezett belépésére.

Az EU-trojka - amely az Európai Unió előző, jelenlegi és soron következő elnökségét adó tagállam képviselőiből áll - először látogatott el miniszteri szintű küldöttséggel Törökországba. A küldöttséget Jeórjiosz Papandreu, az EU soros elnökségét betöltő Görögország külügyminisztere vezette.