Iraki műholdas felvételekkel áll elő az USA

Vágólapra másolva!
Az amerikai hatóságok műholdfelvételekre hivatkozva azt állítják, hogy az irakiak több létesítményt is kiürítettek még az ENSZ fegyverzetellenőreinek érkezése előtt. Az amerikai sajtónak nyilatkozó titkosszolgálati szakemberek szerint ugyanakkor a felvételek - amelyeket Colin Powell külügyminiszter jövő héten mutat be az ENSZ BT tagjainak - nem tekinthetők egyértelmű bizonyítéknak.
Vágólapra másolva!

Műholdas felvételeket is bemutat majd az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) Colin Powell amerikai külügyminiszter, amikor a jövő héten az iraki fegyverkezésre vonatkozó amerikai titkosszolgálati értesüléseket ismerteti a testülettel - írta a USA Today című amerikai lap.

Az újság amerikai titkosszolgálati forrásokra hivatkozó jelentése szerint a felvételeken látható, amint az irakiak még az ENSZ fegyverzetellenőreinek megérkezése előtt kiürítik a gyanúsnak vélt létesítményeket. Kiderül belőlük az is, hogy a bagdadi kormányzat esetleg rendelkezik biológiai fegyver előállítására alkalmas mozgó laboratóriumokkal. A lap szerint néhány felvételen ugyanis olyan, traktor után köthető pótkocsi látható, amelynek fedelén szokatlanul nagy szellőzőnyílás található - ez akár mozgó laboratórium is lehet.

Amerikai titkosszolgálati tisztségviselők figyelmeztettek, hogy egyetlen felvétel vagy más bizonyíték sem támasztja alá meggyőzően az amerikai kormányzat Irak elleni vádjait, hanem egy olyan tényhalmazt képeznek, amelyekkel Washington az irakiak viselkedését kívánja bemutatni - tette hozzá a lap.

George Bush amerikai elnök az unió helyzetéről kedden este mondott beszédében jelentette be, hogy elküldi a BT ülésére külügyminiszterét, aki a tiltott iraki fegyverkezési programokra vonatkozó információkat, amerikai hírszerzési értesüléseket ismertet majd a testület tagjaival.