Újságíró bebörtönzése Kazahsztánban

Vágólapra másolva!
Elítélték az elnököt bíráló újságírót Kazahsztánban. Az ítélethirdetéssel egy időben Szergej Duvanov szimpatizánsai tüntettek. Nazarbajev elnök még a per kezdete előtt kijelentette, hogy az újságíró bűnös.
Vágólapra másolva!

Három és fél év börtönre ítélték Kazahsztánban Szergej Duvanov ellenzéki újságírót nemi erőszak vádjával. Az újságíró szókimondó bírálója Nurszultan Nazarbajev elnöknek.

Duvanovot az Almatitól 30 kilométerre található Kaszkelen városban, zárt tárgyaláson ítélték el. Az elítélt újságíró nem vett igénybe jogi védelmet, mert úgy vélte, koncepciós perben ez fölösleges.

A perben nemzetközi megfigyelőként részt vehetett Dariusz Zietek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet helyi irodájának tisztségviselője. Zietek ítélethirdetés után tartott sajtótájékoztatójával egy időben Duvanovnak mintegy száz támogatója zajos tüntetést rendezett a bírósági épület melletti utcában.

A per decemberben kezdődött, de Nazarbajev már korábban kijelentette, hogy Duvanov bűnös, ezért nem bocsátható szabadon. Az ellenzékiek meghurcolása miatt emberi jogi szervezetek gyakran bírálják Kazahsztánt.

Az ítélethirdetés után a rendőröknek a Duvanovot támogató tömegen keresztül kellett kivezetniük az újságírót. A tüntetők Nazarbajevet elítélő jelmondatokat kiabáltak.