A főtárgyaló szerint zavarbaejtő a hazai vita

Vágólapra másolva!
Juhász Endre nagykövet Magyarország főtárgyalója volt az Európai Unióval négy éven át folytatott tárgyalásokon. A folyamatot lezáró koppenhágai csúcstalálkozó után kialakult heves vitába nem folyt bele, noha személyesen vett részt mindkét kormány idején az összes fontos tárgyaláson. Kedden a Népszabadságban egész oldalas cikkben vette védelmébe a integráció terén elért eredményeket, és zavarbaejtőnek nevezte a csúcstalálkozó után kirobbant belpolitikai vitát.
Vágólapra másolva!

A csatlakozási tárgyalások lezárása után a mai ellenzék azzal vádolta a kormányt, hogy nem tudta érvényesíteni akaratát, és más tagjelöltekhez, így elsősorban Lengyelországhoz képest rossz alkut kötött. A most hatalmon lévő koalíció politikusai pedig azzal vádolták az előző kormány illetékeseit, hogy minden konfliktusos kérdést hátrahagytak, így a nehéz viták rájuk maradtak.

Juhász Endre cikkehttp://www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=92802&DocID=86443#86443A Népszabadság Online oldalán

Juhász Endre mindkét kormány idején részt vett a munkában. A kedden megjelent véleményében azt írja, hogy jobban örült volna, ha nem az eredmények leértékelése, illetve védelme mentén zajlik az itthoni vita, hanem mindkét fél inkább a saját érdemeit domborítja ki. Juhász szerinte ez az ellenzék számára sem lett volna előnytelen.

A nagykövet szerint a tárgyalásokat egyébként sem lehet egy forduló, a koppenhágai csúcstalálkozó alapján megítélni. A négyéves folyamatot az alábbi érvek miatt tartja sikeresnek:

- A csatlakozás a teljes integráció elve alapján valósul meg, nem jön létre két, minőségi különbségeket mutató Európa úgy, hogy az egyik a jelenlegi tagállamokból, a másik a most csatlakozó országokból áll.
- Megvalósul az egyenlőség elve abban az értelemben, hogy Magyarország megkapja azokat a jogokat, amelyeket a hozzánk hasonló jelenlegi tagállamok élveznek, nem leszünk másodrendű tagállam.
- A lényeges kérdésekben a szükséges átmeneti időszakokat megkaptuk, így a csatlakozás nem fog megrázkódtatást vagy hirtelen előálló, elviselhetetlen anyagi terhet jelenteni az országnak. Ezzel egyidejűleg sikerült mérsékelnünk az EU számunkra túlzott korlátozást jelentő, átmeneti rendezésre irányuló igényét.
- A mezőgazdasági támogatási rendszer a magyar gazdák számára elfogadható szintű versenyképességet fog biztosítani.
- Magyarország jelentős pénzügyi forrásokhoz jut hozzá.

Juhász Endre szerint emellett nagy eredmény, hogy azon - csak informálisan megfogalmazott - javaslatok ellenére, hogy az integrációnak több lépcsőfoka legyen, sikerült a teljes jogú tagságot elérni, és a különböző időbeli eltérések sem sértik a magyar érdekeket. Sőt, sikerült mentességet elérni több olyan kérdésben, köztük a fölvásárlás ügyében, amelyhez nagyon súlyos politikai és gazdasági érdeke fűződött Magyarországnak.