Izrael lezárja a palesztin területeket

Vágólapra másolva!
Izrael vasárnaptól kezdve lezárja az összes palesztinok által lakott területet, a kedden esedékes parlamenti választások végéig. Több helyen kijárási tilalmat léptetnek életbe, illetve kordonokkal akadályozzák meg a palesztinok mozgását. Eközben vasárnap egy palesztin gyermek is áldozatául esett a szombaton kezdődött izraeli akcióknak. Palesztin politikusok szerint az újabb hadműveletek Ariel Saron miniszterelnök választási kampányát szolgálják.
Vágólapra másolva!

Izrael teljesen elzárja a palesztin területeket egészen a kedden esedékes parlamenti választások végeztéig. Az izraeli hatóságok kijárási tilalmakkal és kordonokkal kívánják megakadályozni, hogy a palesztinok eljussanak olyan területekre, amelyekről úgy vélik, hogy palesztin fegyveresek gyülekezőhelyei. Az izraeli rádió bejelentése szerint a korlátozások vasárnap lépnek érvénybe. Saul Mofaz védelmi miniszter közölte, a katonaság a rendőrséggel közösen járőrözik majd, hogy elejét vegyék a terrortámadásoknak, amelyekről számos figyelmeztetést kaptak.

Közben újabb áldozata van a szombat este indított izraeli katonai akciónak: vasárnap egy hatéves palesztin kisfiú halt meg egy izraeli harckocsi tüzétől a Gázai övezet déli részén, Rafahban. A gyermek éppen testvérével játszott, amikor a mellkasán érte a harckocsi golyószórójának lövedéke. Testvére megsebesült.

Forrás: EPA
Saron válsztási plakátokon - hadművelet a voksokért? Fotó: EPA

Az izraeli csapatok vasárnapra virradóra az intifáda kezdete óta a legmélyebben nyomultak be a Gázai övezetbe és a rajtaütés során tizenkét palesztint megöltek, több mint hatvanat megsebesítettek, akik közül nyolcnak az állapota válságos. A halottak közül heten rendőrök, illetve fegyveresek voltak. A tavaly októberi Hán-Júniszban végrehajtott izraeli támadás óta nem történt ennyi haláleset izraeli akciók során - akkor 16 palesztin öltek meg a katonák.

Száeb Erekat, a palesztin kormány tagja kijelentette: Ariel Saron izraeli miniszterelnök több palesztin vérrel és rombolással, fokozottabb erőszakkal kívánja befejezni a választási kampányát. A palesztinok úgy vélik, az izraeli miniszterelnök azt reméli, hogy az ellenük indított akciókkal illetve a velük szemben alkalmazott kemény fellépéssel több vokshoz juttathatja pártját.

Quo Vadis Izrael?http://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=56677&tag=1A zsidó állam és a békefolyamat - a Fókusz Online könyvajánlata

A keddi izraeli parlamenti választásokon az előrejelzések szerint az Ariel Saron vezette Likud lesz a befutó. A kormányfő szombat este a televízióban közölte, soha nem hajlandó kompromisszumra, ha Izrael biztonságáról van szó. A legutóbbi felmérések eredménye arra utal, hogy a Likud és várható koalíciós partnere - a középutas Sinui - támogatóinak száma visszaesett, míg a kisebb pártoké növekedett. Az előrejelzések így is 64-65 képviselői helyet ígérnek a Likudnak és szövetségeseinek, míg az Izraeli Munkapárt és a baloldali pártok 37-38 helyre számíthatnak a knesszetben - jelentette az MTI.