Az EU az ENSZ-re vár Irak ügyében

Vágólapra másolva!
Az Európai Uniónak csak akkor lesz közös álláspontja egy esetleges iraki konfliktus ügyében, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsában jelenleg helyet foglaló négy tagországa egyetértésre tud jutni erről - jelentette ki csütörtökön egy uniós illetékes.
Vágólapra másolva!

Chris Patten külkapcsolatokért felelős biztos szóvivője arra a kérdésre válaszolt, milyen szerepet játszik az Európai Bizottság a tizenötök Irakkal kapcsolatos egyeztetett álláspontjának kialakításában. A közös fellépés problémája legközelebb az uniós külügyminisztereknek a jövő hét elején esedékes tanácsülésén kerül napirendre.

Ismerje meg az Európai Unió intézményeit!/nagyvilag/20030114azeuropai.htmlChris Patten/nagyvilag/20030116chris.htmlAz [origo] cikkei

Patten több alkalommal üdvözölte az EU soros görög elnökségének azt a kinyilvánított szándékát, hogy megpróbál olyan álláspontot kialakítani, amelyet a BT-ben képviselt mind a négy tagország - Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Spanyolország - magáévá tud tenni. Azt is elismerte ugyanakkor, hogy az elnökségnek nincsenek ehhez különleges eszközei, és végső soron csakis a négy tagországon múlik, közös nevezőre tudnak-e jutni.

A négy tagország - és általában a tizenötök - közül eddig egyedül Nagy-Britannia helyezkedett olyan álláspontra, hogy szükség esetén akkor is kész lenne részt venni egy Irak elleni katonai fellépésben, ha a BT nem adna erre felhatalmazást. A tagállamok túlnyomó többsége azonban, élükön Franciaországgal és Németországgal, azon a véleményen van, hogy az ENSZ-nek mindenképpen központi szerepet kell kapnia a válság rendezésében.

Ezzel ért egyet az Európai Bizottság is, amelynek azonban nincs kinyilvánított álláspontja arról, hogy nemzetközi jogi szempontból szükség volna-e egy második BT-határozatra is a katonai fellépéshez. Patten mindamellett többször úgy nyilatkozott, hogy nyilvánvalóan sokkal jobb volna, ha a dolgok eljutnának ebbe a szakaszba.

Egyes vélemények szerint a négy tagország meghatározó befolyást tudna gyakorolni a BT-ben, ha sikerülne közös álláspontot kialakítaniuk. Annál is inkább, mert januárban Franciaország, februárban pedig Németország tölti be a testület soros elnöki tisztségét.

Romano Prodi, a bizottság elnöke a testületnek a görög elnökség képviselőivel nemrég Athénban tartott találkozóján azt mondta, hogy a háború nem elkerülhetetlen. Kérdésre válaszolva megerősítette azonban azt is, hogy a bizottságnak vannak szükségtervei humanitárius segítségnyújtásra a konfliktus kirobbanása esetén.

Egyes megfigyelők ebből arra következtettek, hogy Brüsszel maga is fegyveres konfliktusra készül, a bizottság szóvivői azonban határozottan cáfolták ezt. Szerintük Prodi kijelentése semmilyen értelemben nem előlegezi meg a fejleményeket. A kérdésre válaszolva az elnök azt is megjegyezte, hogy az EU már most is nyújt humanitárius támogatást Iraknak, és ez a távolabbi tervekben is szerepel. Mindez azonban függgetlen a fejlemények további alakulásától, és semmi esetre sem jelenti azt, hogy a bizottság tudná, mi és mikor fog történni Irakban. A tervek arra az esetre is érvényesek, ha nem lesz háború - mondták a szóvivők. Elismerték ugyanakkor, hogy amerikai és uniós illetékesek közötti kötetlen megbeszéléseken szóba került a konfliktus esetén szükségessé váló humanitárius segítségnyújtás kérdése.

Az uniós költségvetés az idei évre 15 millió eurós humanitárius segélyt irányoz elő Iraknak, ami nem sokkal több a tavalyi 13 milliónál.