Az EU lakosai nem várnak javulást 2003-tól

Vágólapra másolva!
Az EU-tagállamok lakosainak többsége úgy gondolja, hogy 2003-ban nem fog jelentősen javulni az élete, derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának most nyilvánosságra hozott jelentéséből. Sőt, sokan gondolják úgy, hogy a foglalkoztatási és gazdasági helyzet romlani fog. Az euró népszerűsége is csökkent 2002 utolsó hónapjaiban. Ennek ellenére hét éves csúcsot ért el azoknak a száma, akik szerint az EU-tagság jó dolog.
Vágólapra másolva!

Az EU lakosságának mindössze 34 százaléka várja a 2003-as évtől azt, hogy javuljon az élete. A legtöbben (51 százalék) úgy vélik, hogy életükben nem történnek majd nagy változások, 11 százalékuk szerint viszont kifejezetten romlani fognak az életfeltételek az EU-ban. A leginkább borúlátók a görögök: 8 százalékkal kevesebben várnak javulást 2003-tól, mint tavaly ilyenkor.

Nézze meg az [origo] új EU-oldalát!/nagyvilag/index.html

A foglalkoztatás és a gazdaság 2003-ban várható helyzetét ennél is rosszabbnak tartják az Unió lakosai. Az Eurostat felmérése szerint ugyanis a 380 millió EU-állampolgár 44 százaléka a munkalehetőségek csökkenését, 41 százaléka pedig a gazdasági helyzet romlását várja az újévtől.

Az euró népszerűsége 4 százalékkal csökkent. Egy évvel a közös valuta bevezetése után a 15 EU-állam lakosainak 63 százaléka tartja jó dolognak a közös pénzt. Az eurót ellenzők aránya viszont öt százalékkal nőtt: az EU-állampolgárok 30 százaléka tartja rossz dolognak a közös pénzt, melynek népszerűsége azokban az országokban is csökkent, amelyek bevezették. Az euróövezetben a lakosság 71 százaléka támogatja az eurót, négy százalékkal kevesebben, mint 2002 nyarán.

Az Eurostat honlapjahttp://europa.eu.int/comm/eurostat/

A rossznak ítélt kilátások ellenére hét éves csúcsot (55 százalék) ért el azoknak a száma, akik szerint országuk EU-tagsága jó dolog. A leginkább EU-szkeptikus tagállam továbbra is Nagy-Britannia, ahol mindössze a lakosság 31 százaléka tartja jó dolognak az uniós tagságot, 20 százalékuk pedig kifejezetten rosszat gondol róla.

Az EU-lakosság nagy része egyetért az uniós intézményrendszer reformjával. 65 százalékuk támogatná a közös uniós alkotmány bevezetését. A lakosság 52 százaléka szerint az intézményi reform az EU legfontosabb feladata. Az átalakítást leginkább a dánok (74 százalék), a portugálok (71 százalék), a svédek (68 százalék) és a görögök (70 százalék) sürgetik.