Újabb német-francia államszövetséget javasolnak

Vágólapra másolva!
Günter Verheugen és Pascal Lamy, az Európai Unió német és francia biztosa kedden német-francia államszövetséget javasolt a Berliner Zeitungban és a párizsi Libérationban megjelent cikkében. A szociáldemokrata Verheugen, a bővítésért felelős biztos és a szocialista Lamy, a kereskedelmi biztos közös kormányintézményeket javasolt, s azt, hogy a jövőben Berlin és Párizs közös kül- és védelmi politikára, valamint egységes pénzügypolitikára törekedjen.
Vágólapra másolva!

A két politikus cikke a negyven évvel ezelőtt Párizsban aláírt NSZK-francia szerződés évfordulójának előestéjén jelent meg. Charles de Gaulle francia államfő és Konrad Adenauer nyugatnémet kancellár 1963. január 22-én írta alá a szerződést, amely fontos állomás volt a háború utáni német-francia kibékülés folyamatában.

Verheugen és Lamy a két ország parlamentjének képviselőiből álló kongresszus létrehozását sürgette, közös német-francia katonai egységek felállítását, közös diplomáciai képviseleteket és érdekképviseletet az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a miniszterek hetenkénti ülésezését, valamint állandó titkárságot.

A biztosok cikkükben leszögezték, hogy az Európai Unió 2004-es kibővítése az európai egyesülési folyamat fordulópontját jelenti. A német-francia unióhoz csatlakozhatna bármelyik, az államszövetség célkitűzéseiben osztozó EU-ország. A javaslat szerzőinek nincs szándékukban "szigetet létrehozniuk az Európai Unióhoz csatlakozó híd nélkül" - írta Verheugen és Lamy.

A két biztos javaslata hasonlít azokra a korábbi elképzelésekre, amelyek értelmében az Európai Unió arra alkalmas és eltökélt része hamarabb érhetné el az integráció magasabb fokát. Német részről a Verheugen-Lamy javaslat pénzügypolitikai részét érheti támadás, francia részről pedig azt az újszerű elemet, hogy Németország beleszólhatna abba, mit képviseljen Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsában állandó tagként.