Izrael palesztin üzleteket rombolt le

Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg több tucat palesztin üzletet rombolt le kedden Ciszjordániában. A Nazrat Isza faluban végrehajtott, évek óta a legnagyobb arányú házrombolásban hét izraeli buldózer és mintegy háromszáz katona vett részt. Az akció során hatvankét palesztin üzletét, illetve árusítóhelyét számolták fel - közölték helybeli lakosok.
Vágólapra másolva!

A házrombolást tiltakozó megmozdulások kísérték: a helyszínen tartózkodó palesztinok kövekkel hajigálták meg a katonákat, akik könnygázt vetettek be ellenük, és gumibevonatú lövedékekkel nyitottak tüzet rájuk. Izraeli tájékoztatás szerint a lerombolt üzletek engedély nélkül épültek.

Nazrat Isza az izraeli határ közelében fekszik, és piacát gyakran felkeresték izraeliek is a 2000 szeptemberében kezdődött palesztin felkelés előtt. A piac a helyi lakosság legfontosabb jövedelmi forrása - írta az AP.

Izrael: betonkeverővel a terroristák ellen/nagyvilag/20030115izrael.htmlBevonult Dzseninbe az izraeli haderő/nagyvilag/20021025bevonult.html

Kedden Hebron közelében egy másik ciszjordániai településen lerombolták a Jasszer Arafat palesztin elnök Fatah mozgalmához közel álló Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai fegyveres csoport egy tagjának házát is. Száeb Erekat, a palesztin kormány tagja elítélte az újabb házrombolásokat.

Meghalt egy palesztin, aki tavaly áprilisban a ciszjordániai Dzsenín menekülttáborában lezajlott összecsapásokban sebesült meg. Az akkori harcokban 54 palesztin fegyveres és polgári személy, valamint 23 izraeli katona vesztette életét.

Az AFP adatai szerint a keddi újabb áldozattal 2876-ra emelkedett a 2000 szeptembere óta tartó összecsapások és merényletek halottainak száma, köztük 2136 palesztin és 684 izraeli volt.