Ismét amerikaiakra támadtak Kuvaitban

Vágólapra másolva!
Ismét támadás ért Kuvaitban tartózkodó amerikaiakat, amikor ismeretlen fegyveresek lelőttek egy férfit, egy másikat pedig megsebesítettek. Az áldozatok ezúttal nem katonák, hanem a hadseregnek dolgozó civil szállítók voltak.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai férfi meghalt, egy másik pedig megsebesült, amikor ismeretlen fegyveresek kedd reggel rájuk támadtak Kuvaitban. A két civil férfi a közel-keleti országban állomásozó amerikai csapatok számára végzett szállítási feladatokat. Kuvaitban több mint 15 ezer amerikai katona tartózkodik, készenlétben állva egy esetleges Irak elleni háborúra.

A két férfit az egyik katonai bázis közelében található autópályán támadták meg. Feltételezések szerint a támadók az út széli bokrokból adták le lövéseiket az elhaladó járműre és a benne tartózkodó két férfira. A sebesült férfit, akit több találat is ért, kórházba szállították. A támadásért eddig senki nem vállalt felelősséget.

Nem ez az első eset, hogy az országban tartózkodó amerikaiakat támadás éri. Tavaly novemberben két amerikai katonát megsebesített egy kuvaiti rendőr, egy hónappal korábban pedig egy tengerészgyalogost öltek meg helyi támadók.