Több víz jár a foglyoknak, ha beszélnek

Vágólapra másolva!
Minél többet árulnak el a Guantanamóban őrzött rabok az al-Kaidáról és tevékenységéről, annál több kedvezményben részesülnek: árnyasabb cellába kerülhetnek, és a 45 fokos hőségben napi vízadagjukat akár egy literre is emelhetik - írja egy helyszíni tudósító. A foglyok egy részéről már kiderült, hogy nem terrorista, mégsem engedik el az amerikaiak.
Vágólapra másolva!

A guantanamói amerikai támaszponton őrzött foglyok közül százról már bizonyosan tudják, hogy nem terrorista, mégsem merik szabadon bocsátani őket, noha az amerikai titkosszolgálatnál is ezt javasolják. A rabok közül többen is összeomlottak, tízen öngyilkossági kísérletet követtek el, és 7 százalékuk pszichológiai kezelés alatt áll. Erről az El País című spanyol lap riportere számolt be, bár a tudósító magukkal a foglyokkal nem, csak a támaszpont amerikai alkalmazottaival találkozhatott.

A kubai szigeten jelenleg 41 különböző nemzetiséghez tartozó 620 "ellenséges harcost" őriznek, anélkül, hogy a fogvatartás jogcímét, a foglyok státuszát tisztázták volna. A foglyok 2,4-szer 2,1 méteres cellájukat csak hetente kétszer hagyhatják el - megbilincselve és felügyelet alatt -, amikor is 10 percig zuhanyoznak, 5 percig borotválkoznak és 20 percig tornáznak. Hajnali ötkor kelnek, és egész nap imádkoznak, énekelnek és a Koránt olvassák. Ezen kívül sakkoznak, levelet írnak és beszélgetnek. Naponta háromszor kapnak enni, és az El Paísnak nyilatkozó egyik amerikai orvos kiemelte, hogy egy év alatt átlag hét kilót híztak.

A foglyokat újra és újra kihallgatják arról, hogy mit tudnak az al-Kaidáról és tevékenységéről. Ezek a kihallgatások - amint a lap fogalmaz - minden esetben "maratoniak". A foglyok az általuk szolgáltatott információk fejében kedvezményekben részesülhetnek, például árnyasabb cellába kerülhetnek, ami a 45 fokos melegben nagy könnyebbség. A jól viselkedő foglyok napi vízadagját egy literre emelik - a szokásos napi egy pohárról. A lap szerint a cél jelenleg a lehető legtöbb fogoly szabadlábra helyezése, és helyek felszabadítása "egy esetleges iraki konfliktus fényében."

Az El País fejezésül idézi a támaszpont egyik amerikai katonatisztjének szavait: "Addig leszünk itt, amíg meg nem nyerjük a háborút a terrorizmus ellen, és azt hiszem, ez eltarthat egy ideig."