Nácivadász akció Lettországban

Vágólapra másolva!
Tízezer dollárral jutalmaznák azokat, akik még élő náci háborús bűnösökre terhelő információkat tudnak szolgáltatni Lettországban. 
Vágólapra másolva!

Egy lettországi újsághirdetésben 10 ezer dolláros jutalmat ajánlottak náci háborús bűnösök bírósági tárgyalásához és elítéléséhez vezető információkért. A hirdetés az "utolsó esély művelet" néven indított kampány része, amelyet a Los Angeles-i nácivadász Simon Wiesenthal Center nevéhez fűződik - írja a BBC.

Mintegy 80 ezer zsidót öltek meg 1941 és 1944 között Lettországban a nácik és helyi kollaboránsok. Ennek ellenére Lettország eddig egy náci gyanúsított ellen sem emelt vádat a volt szovjet köztársaság függetlensége visszanyerése, 1991 óta.

A helyi ügyészek szerint nehéz lesz összegyűjteni a bizonyítékokat a néhány még élő gyanúsítottal szemben. Ha valaki előáll információkkal, készek vagyunk kivizsgálni - nyilatkozta a lett ügyészségi szóvivő.

A második világháború előtt 95 ezer zsidó élt Lettországban, és csupán 4 ezren élték túl a holocaustot.