Megsemmisítette a robbanóanyagot szállító tutajt Izrael

Vágólapra másolva!
Robbanóanyagot szállító tutajt semmisített meg az izraeli hadsereg a Gázai övezet közelében. A Hamasz szerint aktivistája hajtotta végre az akciót, amelynek során mártírhalált halt. A palesztin fegyveres csoport bejelentette azt is, hogy folytatja az Izrael elleni öngyilkos merényleteket.
Vágólapra másolva!

Robbanóanyagot szállító tutajt semmisített meg az izraeli hadsereg a Gázai övezet partjainál pénteken. A tutajon a Hamasz aktivistája tartózkodott, jelentette be a palesztin fegyveres csoport a Szaddám Huszein iraki elnök melletti szimpátiatüntetésen Gázában.

A férfi a Hamasz fegyveres szárnyának, az al-Kudsz Brigádoknak tagja volt, és a "tutajjal végrehajtott támadással mártírhalált halt" - mondta a csoport meg nem nevezett képviselője.

Azt nem közölte a Hamasz, mi lett volna a merénylet célpontja, ám a robbanás közelében több zsidó telep is van. A katonák Dugit telep magasságában, a parttól 4 kilométerre lőttek a tutajra az izraeli hadsereg szóvivője szerint.

Tavaly novemberben palesztin öngyilkos merénylők izraeli naszád ellen követtek el támadást. Akkor a két merénylő meghalt, négy izraeli katona megsebesült. Azt az akciót is az al-Kudsz Brigádok vállalta.

A tutajt teljesen megsemmisítette a rakomány robbanása. Fedélzetén a katonák senkit sem láttak a szóvivő szerint.

A robbanás után a hadsereg megtiltotta a Gázai övezet lakóinak, hogy tengerre szálljanak. Az intézkedés elsősorban a halászhajókat érinti.

Hamasz: folytatják az öngyilkos merényleteket

Nem állítja le a Hamasz az Izrael elleni öngyilkos merényleteket, a palesztinközi megbeszélések eredményétől függetlenül, tudatta Abdelaziz al-Rantiszi, a fegyveres csoport egyik vezetője Egyiptommal.

Al-Rantiszi szerint a találkozót január 22-én Kairóban szerveznék meg.

Ahmed Jasszin sejk, a Hamasz szellemi vezetője az [origo]-nak/nagyvilag/20020813folytatja.html

A Hamász szellemi vezére, Ahmed Jaszin sejk december 30-án arról beszélt, hogy a merényletek leállítása az izraeli jobboldalt érdekeit szolgálná, s ő szintén megerősítette az öngyilkos akciók folytatódását.

A jelenlegi palesztin felkelésnek, a "második intifádának" eddig 2131 palesztin áldozata van.

Ciszjordánia: nem lőhetnek palesztin autókra az izraeli katonák

Csak akkor nyithatnak tüzet a palesztin járművekre ciszjordániában az izraeli katonák, ha életük veszélyben forog - írta a Bamahane, az izraeli hadsereg hetilapja.

Móse Kaplinszki tábornok parancsát a héten ismertették a katonákkal.

Már több fegyvertelen palesztin is életét vesztette vagy megsebesült hasonló lövöldözésekben, indokolta az intézkedést a tábornok. Kaplinszki tábornok a Jordán nyugati partjának izraeli katonai parancsnoka.