Európai romák afrikai körülményei

Vágólapra másolva!
A volt kommunista országokban - köztük Magyarországon - élő cigányok helyzete sokkal inkább hasonlít az afrikai népcsoportok életkörülményeihez, mint az európai lakosságéhoz - állapítja meg az ENSZ jelentése. A jelentés szerint az EU-n belül versenyhátrányba kerülnek ezek az országok, ha nem segítenek a romákon.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt egy évtizedben tovább romlott a Kelet- és Közép-Európában élő cigányok helyzete - állapítja meg az ENSZ által készített jelentés. A nemzetközi szervezet Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon végzett felméréséket.

A jelentés szerint a térségben élő romák hatoda folyamatosan éhezik, a családok ötöde pedig nem küldi iskolába gyermekeit, mert nincsen pénze megfelelő ruhára. A felmérés szerint csupán a romák harmada végzett középiskolát vagy valamilyen szakiskolát - írta a The New York Times.

Az ENSZ szakemberei szerint az említett országokban élő cigányok életkörülményei sokkal inkább hasonlítanak az afrikai Szahara vidékén elő szegény népcsoportokéhoz, mint az európai lakosságéhoz.

A jelentés idézi a budapesti központú Roma Jogok Európai Központjának adatát is, amely szerint 6 és 8 millió közé tehető az Európában élő cigányok száma. Többségük a volt kommunista országokban él.

Az ENSZ-dokumentum emlékeztet, hogy Magyarország, Csehország és Szlovákia a közelmúltban kapott meghívást az EU-ba. A jelentés szerint azonban ha nem segítenek a romák oktatási, munkahelyi és anyagi helyzetén, akkor ezek az országok versenyhátrányba fognak kerülni az EU-ban.

Az ENSZ szakemberei úgy vélik, minél tovább késik a segítségnyújtás, annál nehezebb lesz megoldani a problémákat. A jelentés szerint amennyiben a romák a társadalom peremére szorulnak, azáltal megerősödhetnek a nacionalista és idegengyűlölő politikai erők.

A jelentés a kialakult helyzetért részben a roma közösséget hibáztatja, másrészt azonban felelősnek tartja az adott országok hibás oktatási, gazdasági és szociális rendszerét is.