Terrorista-ellenes akcióban meghalt egy brit rendőr

Vágólapra másolva!
Egy rendőr meghalt, öt másik megsérült az utóbbi évek legsúlyosabb nagy-britanniai terrorincidensében kedd este, amikor a Scotland Yard különleges ügyosztályának nyomozói Manchester északi részén három személyt megpróbáltak őrizetbe venni. A műveletet a brit rendőrség jelentése szerint a 2000-ben elfogadott terrorellenes törvény alapján hajtották végre; a rendőr meggyilkolását a brit kormányfő éles szavakkal ítélte el.
Vágólapra másolva!

Alan Green, Manchester helyettes rendőrfőnöke kedd éjjel, könnyeivel küszködve felolvasott hivatalos nyilatkozatában megerősítette, hogy a balul végződött manchesteri rendőri akció összefüggésben állt a minapi londoni ricinpánikkal.

A múlt héten hét személyt vettek őrizetbe az észak-londoni Wood Green negyed egyik bérelt lakásában, miután ott a Scotland Yard nyomozói ricint találtak; ez a növényi kivonat hatezerszer mérgezőbb az arzénnál, és egy parányi szemcse elég belőle egy ember életének kioltásához. A hetek közül öt ellen már vádat is emeltek, azon a címen, hogy terroristák által felhasználható anyagot birtokoltak. Nem sokkal később a délnyugat-angliai Bournemouthban is őrizetbe vettek hat személyt, ugyancsak a terrorellenes törvény alapján, de őket kedden elengedték.

A kedd esti manchesteri akcióval kapcsolatban máris súlyos kérdések merültek fel. Green helyettes rendőrfőnök kedd éjjeli rögtönzött sajtóértekezletén elismerte, hogy az akcióban bevetett rendőri egység nem mindegyik tagján volt megfelelő védőöltözet. Ráadásul az is kiderült, hogy az előzetes értesülések alapján csak egy személy jelenlétére készültek a kiszemelt lakásban, ahol azonban három emberrel találták szembe magukat.

A rendőrök a lakást próbálták átkutatni, amikor az ott talált gyanúsítottak rájuk támadtak, és az egyik rendőrt életveszélyesen megsebesítették a mellkasán egy nagy konyhakéssel. A sérült tisztet kórházba szállították, ahol nem sokkal később meghalt. Öt másik rendőr is megsérült; egyikük meg nem erősített hírek szerint életveszélyes állapotban volt kedd éjjel. A kiérkező erősítés lefogta a támadókat.

II. Erzsébet üzembe helyezte pánikszobáit/nagyvilag/20030112iierzsebet.htmlEurópa is az iszlám terroristáktól retteg/nagyvilag/20030112europaban.htmlAl-Kaida-vezetőket fogtak el Németországban/nagyvilag/20030110alkaidavezetoket.htmlHetedik letartóztatás a ricin miatt Londonban/nagyvilag/20030108hetedik.html

A rendőrség megerősítette, hogy az őrizetbe vettek mindegyike észak-afrikai; ugyanezt a meghatározást használta a rendőrség a londoni ricinügyben őrizetbe vettek leírására is. Az észak-angliai nagyváros érintett körzetében sok közel-keleti bevándorló él.

A lakásba a súlyos incidens után vegyvédelmi ruhába öltözött szakértők mentek be, de Alan Green közölte, hogy nincs jele méreganyag jelenlétének.

Tony Blair brit kormányfő kedd éjjeli nyilatkozatában lehangoló tragédiának és "az aljasság szélsőséges megnyilvánulásának" nevezte a történteket. David Blunkett belügyminiszter közleménye szerint az eset világosan mutatja, hogy ezekben az időkben milyen veszélyeknek vannak kitéve a terror ellen fellépő hatósági személyek.