Betiltottak egy német muzulmán szervezetet

A német belügyminiszter betiltotta a Hizb ut-Tahrir nevű muzulmán fundamentalista szervezetet. A szervezet otromba jelszavakkal uszított Izrael állam ellen - közölte a német miniszter.

Otto Schily német belügyminiszter betiltotta a Hizb ut-Tahir (Iszlám Felszabadítás Pártja) elnevezésű muzulmán fundamentalista szervezetet - közölte szerdán az ARD televízió szerdai műsorában a miniszter. Schily szerint a túlnyomórészt egyetemeken ténykedő csoport antiszemita és alkotmányellenes célokat követ. Az éjszaka házkutatásokat is tartottak, de a rendőrségi akció eredményéről sem Schily, sem minisztériuma nem közölt részleteket.

A belügyminiszter azt fejtegette, hogy a Hizb ut-Tahir esetében veszélyes szervezetről van szó, amely olyan szélsőjobboldali szervezetekkel is igyekszik felvenni a kapcsolatot, mint amilyen az NPD (Német Nemzeti-demokrata Párt). "Ezért most odacsaptam" - közölte Schily, aki szerint a csoport tevékenysége a népek közötti megértés eszméje ellen irányul, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne fejthesse ki propagandáját. A csoport tavaly a berlini műszaki egyetemen rendezett egyik gyűlésen otromba jelszavakkal uszított Izrael ellen.

A betiltás a 2001. szeptember 11-én New Yorkban és Washingtonban elkövetett terrorista merényletek után meghozott szabályokon alapulnak. Mivel az Egyesült Államokban végrehajtott merényletek tettesei egyetemi háttérrel rendelkeznek, gondoskodni kell arról, hogy az egyetemeken se legyen terük az Hizb ut-Tahirhoz hasonló szervezeteknek - mondta a miniszter.